Barcelona: Flick váratlan húzással lepheti meg a Getafét
Karim Adeyemi fontos szerephez juthat a katalánok következő mérkőzésén, de több tényező is közbeszólhat.
A Barcelona vezetőedzője, Hansi Flick a Getafe elleni szombati bajnoki előtt a kezdőcsapat átalakítását fontolgatja, és a Diario Sport értesülései szerint Karim Adeyemi is esélyessé lépett elő a kezdőbe kerülésre.
A német támadó a válogatott szünetben mindössze két Nemzetek Ligája-mérkőzésen szerepelt, így a katalánok többi kulcsjátékosához képest frissebben térhetett vissza.
Lamine Yamal és Anthony Gordon ezzel szemben jelentős terhelést kapott a spanyol, illetve az angol válogatottban.
Ráadásul Raphinha játéka is kérdéses, miután kisebb térdprobléma miatt idő előtt elhagyta a brazil keretet, és azóta sem tért vissza az edzésekhez.
A legfrissebb jelentések szerint a pénteki tréningen tesznek egy próbát, de nem valószínű, hogy kockáztatnak a szombati bajnokin.
Mindez Adeyemi malmára hajthatja a vizet, aki az idény eddigi szakaszában három góllal és három gólpasszal járult hozzá csapata teljesítményéhez minden sorozatot figyelembe véve.
A 24 éves futballista így akár a kezdőcsapatban is lehetőséget kaphat a Getafe ellen. A mérkőzés szombaton 18.30-kor kezdődik Jorge Figueroa Vázquez sípjelére.
Frissítés
Hansi Flick megerősítette, hogy Raphinha a Barca következő két mérkőzésén biztosan nem lép pályára. Nem kockáztatnak a brazil támadóval.