Barbiefoci: tragikomikus magyar-litván

A meccs első percétől fogva érezhető volt a magyar fölény, mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy már a harmadik percben komoly helyzetünk volt. És ezekből a komoly helyzetekből több tucat kerekedett a mérkőzés folyamán.
Hazánk fiai ugyanis remek játékkal, szépen felépített helyzetekkel és briliáns cselekkel egy percre sem hagyták unatkozni a nagyérdeműt és a Litvánok kapusát sem. Amit azonban szépen, aprólékosan felépítettek és kijátszottak egy "frappáns" huszárvágással el is rontották. Épp csak a lényeg, a gól maradt le.

Játékosaink sorra kihagyták a kihagyhatalant, pedig közel harminc(!) alkalommal lőttek kapura. Ki tudja, hogy a fölény felszabadító érzése homályosította el a látásukat, vagy esetleg a kapus puszta ténye zavarta meg zsenialitásukat, egy biztos: emelni, helyezni és a kapuba találni; na az nem ment nekik.
Ugyan nem elhanyagolható a tény, hogy ellenfelünk kapusának dicséretre méltó munkája is nagyban hozzájárult, hogy a hazai válogatott első gólja egészen a 61. percig váratott magára, ám ez sem lehet magyarázat a gólérzékenység teljes hiányára.

Sok panasz érkezett az elmúlt években a válogatott játékára, mégpedig, hogy nem elég jól szervezettek, pontosak és összeszedettek. Ezúttal éppen a fent említett tényezőkkel nem volt gond, csak az elhanyagolhatónak nem mondható gólok hiányoztak.

A mérkőzés nagyobb részében a litvánok szinte csak nézőként vettek részt a pályán történtekben, helyzetük és kapurarúgásuk, de még szögletük is alig akadt.

De ez a tény, és az első gól felszabadító érzése sem lódított a honi fiúk célbalövő képességén, hiszen végül a 90. perc után is csupán két gólnak örülhetett a lelkes magyar szurkolótábor.

A válogatott elbűvölő játékkal, gyatra végeredménnyel zárta idei utolsó mérkőzését. Talán nem ártana elgondolkodniuk: szépen, vagy jól kívánnak futballozni.