Forma-1 / Motorsport

Banderas a motoros világsztár

A 2009-es év végén bombaként robbant a hír, miszerint Antonio Banderas egy Moto2-es csapat révén beszáll a MotoGP világába. Az alakulat az addig a spanyol bajnokságban szereplő Promoracing volt, amely a Moto2-ben már Jack & Jones by Antonio Banderas néven vesz részt. A csapat pilótája az első, 2010-es szezonban Joan Olive és Kenny Noyes volt.

De nézzük először, hogy 2009-ben hogyan vélekedtek a történésekről a főszereplők:

Dani Devahive, a csapat menedzsere:
-Nagyon boldogok vagyunk, hogy tíz év kemény munka után végre a világbajnoki mezőnyben indulhatunk. Az új Moto2-es kategória létrehozása kivalló lehetőséget nyújtott számunkra, hogy elérjük célunkat. Külön köszönettel tartozunk Antoniónak, aki óriási motorsport rajongó, és amikor szponzorokat kerestünk, ő rögtön biztosított a támogatásáról. Megnézte, hogy mit értünk el a spanyol bajnokságba, és ez alapján úgy döntött, hogy részt szeretne vállalni a Moto2-es projektünkben, mint csapat tulajdonos. Úgy érzem, hogy az ő személye kitűnő motiváció lehet a pilóták és az egész személyzet számára. Természetesen annak is örülünk, hogy Antonio neve óriási médiafigyelmet is generál.

Antonio Banderas:
-Mindig is rajongtam a motorozásért és a motorsportért. Amikor adódott ez a lehetőség, nem sokat hezitáltam, hanem szinte rögtön igent mondtam. Boldogsággal tölt el, hogy fiatal tehetséges versenyzőknek segíthetek, és úgy érzem az egész szezonban élvezni fogjuk a közös munkát. Azt nem tudom megígérni, hogy minden futamon jelen leszek, de minden erőmmel megpróbálok majd segíteni a pilótáinknak.

Nos a bemutatkozó év nem sikerül túl fényesre, ugyanis Noyes 22 ponttal az összetett 24. pozícióban végzett, míg Olive egyetlen kreditet sem szerzett az idény során, igaz el kell mondani, hogy neki három futamot ki kellett hagynia. Ezért érthető a csapatvezetés azon döntése, hogy a spanyol versenyzőt elküldték, és helyére szerződtették az idei hatodik Talmácsi Gábort.

Mint ahogy a napokban kiderült Banderas továbbra is részt vesz a csapat irányításában, ugyanis egyértelműen kijelentette, hogy ő nézte ki Gábort, és az ő döntésének következtében igazolták le a magyar pilótát. A színész ekkor azt is elmondta, hogy az idei sikertelenebb idény után jövőre egyértelmű javulást vár, és futamgyőzelmekért, sőt akár a vb-címért is harcba szállnának főként Talmácsi révén.

Ezek alapján úgy néz ki, hogy Antonio Banderas nem csak a pénzét és nevét kívánja adni az alakulathoz, hanem szerves része akar lenni annak. Mint azt ő is elmondta, ebben közrejátszik motorszeretete, valamint valószínűleg az i, hogy Spanyolországban a motorversenyzés nemzeti sportnak tekinthető.

Reménykedjünk tehát, hogy a spanyol sztár mentalitása és elhatározása segít elérni neki céljait, és Gábor révén jövőre futamokat nyerhetnek, vagy esetleg a végső győzelem is újra Talma nevéhez fűződhet majd.

 

Fritz T.