Küzdősportok

Balzsay: rossz marketing, kevés odafigyelés

Ha gyorsan átfutjuk Balzsay Károly életrajzát hamar rájöhetünk, nem sokat tudunk hazánk egyik legtehetségesebb ökölvívójáról.

Balzsay 1979-ban született Kecskeméten. Ezzel még tisztában vagyunk, hiszen korát gyakran emlegetik.

A Boksz Világszervezet (WBO) nagyközépsúlyú világbajnoka volt, hétszeres magyar bajnok, 2008. júliusában a WBO listavezetője és interkontinentális bajnoka.

Na igen, a bajok itt kezdődnek, ezt már sokan nem tudják róla.

Balkezes, fordított alapállású bokszoló, klubja az Universum Box Promotion.

Profiként 23 győzelmet aratott és két vereséget szenvedett, döntetlen mérkőzést nem játszott.

Igen, ebből pedig a legtöbb embernek a két vereség cseng a fülében.

Azonban nem csak azzal van a probléma, hogy a laikus nézők nincsnek tisztában Balzsay előéletével, karrierjével és teljesítményével.

A rossz marketing, kevés reklám és figyelemfelkeltés hiánya okozza például, hogy vereségei óta nem találnak neki megfelelő ellenfelet, akivel valóban fejlődni tudna.

A két vereség után fontos lenne számára a karrierépítés, amiben nagy szerephez kéne jutnia a nyilvánosságnak.

Balzsay egy kiválló amatőr bokszoló volt, ami után olimpiai bajnoki címet vártak tőle, ám az elmaradt. Ez szitén nem feltétlenül csak az ő hibája, hiszen nagy ütőrereje, és tehetsége miatt minden adottsága meg volt és van ahhoz, hogy profiként is bajnok lehessen.

A probléma egészen a profi karrierje kezdetéig vezethető vissza, ami nem sikerült tökéletesre, hiszen Kokó és Madár után ő is hamar világbajnok lehetett volna, ha megfelelően menedzselik, és keményebb felhozó mecsekkel előkészítik a címmérkőzésre.

Az odafigyelés hiánya ráadásul nem csak a marketingben nyilvánul meg. Ami szintén nem kap kellő figyelmet az nem más, mint hogy Balzsaynak olyan mester kellene, aki bízik benne mert neki szüksége van rá, hogy érezze a feltétlen bizalmat, szeretet. Ha ez nem adott, akkor nem bokszol képessétgeihez mérten.

Talán teljes váloztatásra lenne szükség az áhított eredmény elérése érdekében?
 

 

Tieglmann Barbara