Nemzetközi labdarúgás

Balszerencsét hozott a Fradi új meze

Ferencváros-Midtjylland 2-4 (2-1)

gólszerző: Botka (22.), Varga R. (42.), ill. J. Poulsen (45., 61., 67. – az elsőt és a harmadikat büntetőből), Onuachu (90.)
 
Azt már a Ferencváros-Midtjylland párharc előtt kijelenthettük, hogy magyar játékos biztos továbbjutást ünnepelhet. Ehhez nem kellett nagy jóstehetség, mivel a dán csapatban szerepel Korcsmár Zsolt, a legutóbbi idényben még a Vasast erősítő védőt a kezdőbe jelölte a vendégek mestere a csütörtöki találkozón.
 
Thomas Doll együttese az új, vízszintes csíkozású szerelést öltötte magára a meccsen. Az első félidő mozgalmasan telt. A 22. percben Leandro remek átadása Botka Endrét találta meg, a balhátvéd lökete a vendégek kapujába kötött ki.
 
Veszélyesen játszott a zöld-fehér együttes, amely rászolgált a második találatra. Erre a 42. percig kellett várniuk a drukkereknek, ekkor Varga Roland fantasztikus szabadrúgására nem találta az ellenszert a dánok kapusa. Az álomból rémálom lett az első játékrész hajrájában, mivel Koch szabálytalanul állította meg Onuachut, a játékvezető tizenegyest ítélt, valamint kiállította a Fradi védőjét (utóbbi döntése erősen vitatható…). Jakob Poulsent nem hatotta meg a füttykoncert, védhetetlenül lőtte be a büntetőt.
 

Nem szokványos jelenet történt a Vidi EL-meccsén " NEMZETKÖZI FOCI › Európa Liga

gólszerző: Pátkai (8.), Scsepovics (46., 74. – mindkettő büntetőből) A Videoton a máltai Balzan búcsúztatása után az észt Nomme Kaljut próbálja lefékezni az Európa Liga selejtezőjében – írja az nb1.hu. A párharc első mérkőzését Észtországban rendezték meg csütörtök este, először Kovácsiknak kellett védenie.

Thomas Doll Batik Bence pályára küldésével igyekezett stabilizálni a csapatát. Az emberfórba kerülő északiak próbáltak élni a lehetőséggel, a játék áttevődött a Fradi térfelére. Jakob Poulsen bizonyította, neki is kiváló a rugótechnikája, Dibusz hiába vetődött, nem tudta védeni a szabadrúgást. 
 
Jakob Poulsen nem törekedett arra, hogy belopja magát a zöld-fehér szimpatizánsok szívébe, újabb tizenegyest értékesített magabiztosan. A 86. minutumban Bőle Lukács balosa a kapufán csattant, pedig rászolgált volna a magyar együttes az egyenlítésre. A kegyelemdöfést Onuachu vitte be. Talán mondani sem kell, de Poulsen adta a gólpasszt.
 
Nagy kérdés, hogy mire lett volna képes a Ferencváros, ha nem tíz emberrel játssza végig a második negyvenöt percet. Hatalmas bravúrral érne fel, ha idegenben megfordítanák a párharcot Varga Rolandék.