Nemzetközi labdarúgás

Balotelli Porschét is vesz a legjobban szurkolóknak

""

Ugyan a keddi Real Madrid elleni Bajnokok Ligája meccsen még a Manchester City keretébe sem került be Mario Balotelli, a gyakran botrányairól híres támadó nem hiányozhatott ma egy-két nemzetközi bulvárlap címlapjáról. Ezúttal azonban nem valami playboy-cica vagy botrány miatt került terítékre, hanem az adakozó kedvének köszönhetően.

Mint ugyanis kiderült, legfiatalabb öccsének egy, átszámítva 28 millió forintot érő Porsche 911-est ajándékozott. Testvére, Enoch pedig elárulta ezzel egy gyerekkori álma valósult meg.

Nem ez volt azonban Balotelli első kedves gesztusa, a nyári Európa-bajnokság után ugyanis barátainak, haverjainak több mint 35 millió forint értékben ajándékozott motorokat, robogókat, mindezt pedig azért tette, mert, ahogy fogalmazott, jól buzdították és remekül szurkoltak neki az Eb-n.