Angol foci

Ballack Wirtzről: „Kivételes futballista, nincs ok aggodalomra”

Kép forrása: Nikki Dyer - LFC/Liverpool FC via Getty Images

Az egykori Chelsea- és Bayern klasszis szerint az ilyen kaliberű futballisták számára, mint Wirtz már nem elég vonzó a Bundesliga és például a Bayern München.

Michael Ballack a német futball egyik legnagyobb alakjaként állt ki honfitársa, Florian Wirtz mellett, aki eddig lassan találja a helyét a Liverpoolban. A 22 éves középpályás nyáron rekordösszegért, 116 millió fontért érkezett a Bayer Leverkusentől, ám a Premier League-ben még sem gólt, sem gólpasszt nem jegyez.

Ballack: természetes a nehéz kezdés

Ballack a BILD-nek adott interjújában hangsúlyozta, nincs ok a pánikra:

„Óriási a verseny a Liverpool keretében, és a Florian felé irányuló elvárások is megsokszorozódtak – főleg a saját maga részéről. Leverkusenben minden rá épült, minden labda hozzá került. Most érthető, hogy időbe telik, mire megszokja az új helyzetet.”

Ballack szerint ugyan a Bayern mindent megtett, hogy megszerezze Wirtzet, a Bundesliga egyszerűen már nem jelent elég kihívást:

„Persze, megnyerhetné a bajnokságot még két-három évig a Bayernnel. De ez mennyit ad a fejlődéséhez? A Premier League évekkel ezelőtt lehagyta a Bundesligát, ez a valóság. Emiatt a legjobb játékosok számára már nem elég vonzó Németország.”

A korábbi Chelsea- és Bayern-klasszis szerint Wirtz kivételes futballista, akinek csak idő kell:

„Nem aggódom miatta. Ez a váltás Angliába a fejlődése szempontjából kifejezetten jó döntés volt.”

Wirtz a 2024/25-ös idényben 30 gólban vállalt szerepet (16 gól, 14 gólpassz), ezzel csak öt játékos előzte meg a Bundesligában. Xabi Alonso alatt összesen 119 tétmérkőzésen lépett pályára a Werkselfben, 38 gólt szerzett és 43 asszisztot adott.

Miközben ő maga még keresi a formáját, a Liverpool remekül teljesít: három forduló után 100%-os mérleggel vezeti a Premier League-et. Arne Slot együttese így egyelőre kényelmesen építheti be új sztárját, akitől hosszú távon kulcsszerepet várnak Anfielden.