Magyar foci

Balajcza: Győzni megyünk Győrbe!

 ""

 

Milyen érzés, hogy a legtöbb szurkoló veled szeretne interjút olvasni? Ráadásul sokak szerint te voltál az ősz legjobb játékosa.
 
– Nagyon szépen köszönöm, megtiszteltetés, hogy a szurkolók engem választottak. Igyekszem meghálálni a bizalmat és szeretnék hétről hétre jó teljesítményt nyújtani. Remélem, tavasszal már valamelyik csatárunkat tartják majd a legjobbnak, ami azt is jelentené, hogy elindultunk felfelé.
 
Pápán végre nem kellett a bekapott gólok miatt bosszankodnod.
 
– A taktikánk része volt, hogy az első félidőben semmiféleképpen ne kapjunk gólt, akár annak árán is, hogy kevesebb helyzetünk van. Mindenki láthatta, hogy milyen stabilan állt a lábán a védelem. A Pápának nem is voltak igazi ziccerei, inkább csak távoli lövésekkel próbálkozott.
 
 Annak ellenére is jól védekezett a csapat, hogy Lipták Zoltán és Takács Zoltán idén először játszott együtt a védelemben.
 
– Természetesen sokat számít, hogy két ilyen magabiztos, rutinos védő játékosunk volt középen. Örömmel tölt el, hogy Lipták Zoltánt ismét a sorainkban tudhatjuk, valamint az is, hogy Takács Zoltán felépült.
 
A mérkőzés előtt azt mondtad, hogy a Pápa és a Győr elleni bajnoki meccs után négy ponttal már elégedett lennél. Továbbra is így gondolod?
 
Merjünk nagyot álmodni, ahogy mondani szokták. Itthon jól megy a csapatnak, ha ilyen masszívan játszunk, akkor a Győr ellen is meglehet a három pont. A gól szerintem benne lesz a játékunkban, így akár a győzelem is, tehát már csak a hat ponttal lennék igazán elégedett.
 
Visszakerültünk a középmezőnybe, de az előttünk álló Paks hét ponttal előz meg minket.
 
– Lassan az összes sérültünk felépül, és két-három győzelemmel máris ott találhatjuk magunkat a középmezőny elején. Az ötödik vagy a hatodik helyezés szerintem reális lehet tavasszal.