Nemzetközi labdarúgás

Bajnokok Ligája: Vass Ádám csapata és a Manchester United is nyert

""

A H csoportban a román CFR Cluj a portugál Braga vendégeként kétgólos sikert ért el. Az előnyt a románok már az első félidőben Bastos duplájának köszönhetően megszerezték, majd végig meg is tartották. A második játékrészben már nem változott az eredmény, így a CRF Cluj zsebelte be a három pontot.

A csoport másik összecsapásán a Manchester United fogadta a Galatasaray alakulatát. Az összecsapáson az angolok már rögtön a 7. percben megszerezték a vezetést Carricknek köszönhetően. A szünetre 1-0-val vonultak a csapatok, ám az 52. percben duplázhatott volna a manchesteri együttes egy büntetővel. Nani azonban végül kihagyta a tizenegyest. A három pont sorsát ez nem befolyásolta, a Manchester United ugyanis így is nyert és ezzel Sir Alex Ferguson elvárása alapján megalapozta a BL szereplést.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, H-csoport, 1. forduló:
Braga ( portugál) – CFR Cluj (román) 0-2
Gólszerző: – Bastos (19., 34.)
Manchester United (angol) – Galatasaray (török) 1-0
Gólszerző: Carrick (7.)