""

A ma esti műsorban öt mérkőzés szerepel. Kezdjük is a sort a magyaros összecsapásokkal. A belga Anderlecht Juhász Rolanddal a pályán harcolhatja ki a továbbjutást a ciprusi AEL Limaszol ellen Brüsszelben.

Az Anderlecht jól kezdte a szezont hazája bajnokságában, hiszen öt forduló alatt tizenegy pontot gyűjtöttek a lila-fehérek. Cipruson még el sem kezdődött a bajnokság. Kérdés, hogy ez ki mellett szól majd ma este.

Az előző körökben az Anderlecht nyújtott meggyőzőbb teljesítményt. A 3. fordulóban becsatlakozó belgák ugyanis 11-0-s összesítéssel ejtették ki a litván Ekranas csapatát, míg az AEL már a 2. fordulóban pályára lépett. Az észak-ír Linfield csapatát 3-0-s összesítéssel, míg a szerb Partizan Beogradot 2-0-s eredménnyel búcsúztatták.

Ez történt az első mérkőzésen:
AEL Limaszol (ciprusi) – RSC Anderlecht (belga) 2-1
Gólszerző: Dosa Júnior (34.), Mbokani (62.), Miguel (72.)

""

Magyar bírók állhatnak bosszút a BATE-n, Lencse a BL-re gyúr

Az izraeli Hapoel Shmona együttese a fehérorosz BATE Boriszovot fogadja a tel avivi nemzeti stadionban, a Ramat Ganban. Az első mérkőzésen 2-0-ra nyert könnyedén a DVSC-TEVA-t is búcsúztató BATE.

A mérkőzés érdekessége, hogy a több szálú magyar kötődés ellenére is Kassai Viktor vezeti a mérkőzést, segítői Erős Gábor, Ring György és Kispál Róbert.

A pillanatnyi formát nézve idegenben is a BATE az esélyesebb, mivel az egyre rutinosabb BL-csapat vezeti hazája bajnokságát és eddig a BL-ben is magabiztosan menetelt a BL-újonc címért hajtó Shmonával szemben.

A hazai együttesben ezúttal is kezdő lehet Lencse László, aki a nyár folyamán a Videotontól érkezett a tel avivi csapathoz.

Ez történt az első mérkőzésen:
FC BATE Boriszov (fehérorosz) – Hapoel Ironi Kiryat Shmona FC (izraeli) 2-0
Gólszerző: Rodionov (29., 78.)

""

Szláv rangadó háború nélkül

A maribori Ljudiski vrt Stadionban az NK Maribor fogadja a horvát Dinamo Zagreb együttesét. Az első mérkőzésen 2-1-re nyert a Dinamo, így még mindig nyíltnak nevezhető a találkozó. Érdekesség, hogy az első összecsapáson nem volt különösebb pályán kívüli atrocitás, pedig a két nemzet nem igen szívleli egymást.

Mindkét csapat vezeti hazája bajnokságát hét, illetve hat fordulót követően. A BL-ben mutatott teljesítmény alapján a Maribort mondanánk erősebbnek, hiszen bosnyák, majd luxemburgi ellenfelüket is magabiztosan győzték le, míg a Dinamo megszenvedett a bolgár Ludogorets és a moldáv Sheriff Tiraspol ellen is.

Ez történt az első mérkőzésen:
NK Dinamo Zagreb (horvát) – NK Maribor (szlovén) 2-1
Gólszerző: Čop (10.), Cvijanovič (39.), Badelj (74.)

Újra a BL kapujában bukhat el az Udinese

Az olasz csapat nagyon nem szeretné megismételni tavalyi teljesítményét, amikor is szintén eljutottak a rájátszásig, de ott az Arsenallal szemben alulmaradtak és az Európa Ligában folytathatták. Ebben persze komoly szerepe lehet idén a portugál SC Braganak is, amellyel az első mérkőzésen 1-1-es döntetlent játszott az olasz csapat.

A két csapat hasonló formát mutat, így csak találgatni lehet, hogy melyik együttes jut a Bajnokok Ligája főtáblájára.

Ez történt az első mérkőzésen:
SC Braga (portugál) – Udinese Calcio (olasz) 1-1
Gólszerző: Basta (23.), Ismaily (68.)

""

BL-újonc lehet a spanyol újgazdag csapat

Nyerő helyzetben van a spanyol BL-újonc Málaga, amely hazai pályán nyert 2-0-ra az első mérkőzésen a görög Panathinaikosz ellen.

A görögök már a 3. fordulóban pályára léptek idén a BL-ben. Az előző körben a skót Motherwellt búcsúztatták 5-0-s összesítéssel. Hazai pályán erős a Panathinaikosz, de a Málagának nem csak a dicsőség miatt lenne szüksége a Bajnokok Ligájára, hanem aggasztó anyagi helyzete miatt is.

Ez történt az első mérkőzésen:
Málaga CF (spanyol) – Panathinaikosz FC (görög) 2-0
Gólszerző: Demichelisz (17.), Eliseu (34.)