Nemzetközi labdarúgás

Bajnokok Ligája: Dávid és Góliát csatája illetve győztesek harca – F csoport előzetes

""

Az előző fordulóban a némi meglepetésre a BATE 3-1-re legyőzte a Bayern Münchent, a fehérorosz csapat pedig ezúttal a Valencia gárdáját fogadja ma. A spanyol alakulat legutóbb 2-0-ra győzött a Lille ellen, így a második forduló két győztese csap össze ma az F csoportban.

Viktor Goncharenko szerint a Barcelona és a Real Madrid után a harmadik legjobb spanyol együttes a Valencia, mely kemény feladat elé állítja csapatát. A fehéroroszok vezetőedzője hozzátette, hogy éppen ezért alaposan felkészült csapata a spanyolokból, amit a korábbi Valenciában dolgozó két erőnléti és fitness szakember Daniel Saez Irrure és José Pastor Verchilli segített.

Mindezt, amit tudnunk kell a Valenciáról, azt hála nekik sikerült megtudnunk. Persze ezzel együtt nehéz megmondani, hogy mire számíthatunk. Ezzel együtt csak a győzelemre gondolunk” – szögezte le Goncharenko.

Mauricio Pellegrino, a Valencia kapitánya elmondta, egy rendkívül fontos összecsapás lesz a mai, melyen elsősorban a labdabirtoklásra összpontosít majd csapata.

A védelemnek egy apró hiba sem férhet bele a játékba, mert a BATE az a csapat, amit azt egyből eredményesen tudja kihasználni” – emelte ki a spanyolok vezetőedzője.

Az F csoport másik párharcán a legutóbbi két vesztes mérkőzik meg, a Lille látja ugyanis vendégül a Bayern Münchent.

""

Rudi Garcia, a Lille vezetőedzője

Rudi Garcia, a franciák szakvezetője szerint, mivel az egyik legjobb európai csapat ellen játszanak, ezért játékosainak 120 százalékot kell teljesíteniük.

A mai Dávid és Góliát összecsapása lesz. Számunkra a legfontosabb, hogy higgyünk magunkban és abban, hogy le tudjuk győzni a Bayernt, melyben olyan elképesztően jó játékosok szerepelnek, mint Ribéry, Kroos vagy Müller. Nehéz helyzetben vagyunk, mert eddig minden meccsünket elvesztettük a csoportban, így most pontokat kell szereznünk” – hangsúlyozta Garcia.

Jupp Heynckes, a Bayern München vezetőedzője kifejtette, hogy mindent belead majd csapata az esti meccsen, melyre a hétvégi Lille találkozóra kiküldött megfigyelők segítségével alaposan felkészítette az alakulatot.

A Lille az egyik legjobb francia együttes, nagyon jól szervezett csapat, remek játékosokkal. Mindent beleadunk a játékba” – fűzte hozzá Heynckes.

LABDARÚGÁS
Bajnokok Ligája, 3. forduló F csoport
BATE Boriszov (fehérorosz)-Valencia (spanyol) 20:45 ó
Lille (francia)-Bayern München (német) 20:45 ó

A keddi BL-program ITT található, míg a csoport állását ITT nézheted meg!