""

Mindkét gárda jól kezdte hazája bajnokságát, a Chelsea négy-, a Juventus pedig három fordulót követően áll veretlenül a tabella élén, ráadásul utóbbi együttes százszázalékos és 2011. május 15. óta – összesen 42 mérkőzésen – nem kapott ki a Serie A-ban.

A két csapat a 2008/09-es idény nyolcaddöntőjében találkozott egymással a BL-ben, akkor az első mérkőzésen a Chelsea hazai környezetben Didier Drogba korai góljával győzött, majd a torinói visszavágón 2-2-es döntetlen született. A torinói együttes akkor játszott utoljára a BL kieséses szakaszában.

Érdekesség, hogy a Juventus legutóbbi 11, szigetországban rendezett mérkőzésén nyeretlen maradt, nyolc alkalommal vereséget szenvedett, háromszor pedig döntetlent játszott. Igaz, ebben benne van a 2003-as, szintén olasz AC Milannal szembeni, gól nélküli döntetlent követően büntetőkkel elbukott BL-döntő is, amelyet a manchesteri Old Trafford Stadionban rendeztek.

Ezzel szemben a Chelsea hibátlan mérleggel zárta hazai környezetben az elmúlt BL-szezont, mind a hat mérkőzését megnyerte, ezeken pedig 17 gólt szerzett és mindössze kettőt kapott.

""

A májusi döntőben hazai környezetben vesztes német Bayern München a spanyol Valenciát fogadja az Allianz Arenában. A két csapat utoljára a 2000/01-es idény milánói fináléjában találkozott egymással, a müncheniek akkor büntetőpárbajt követően hódították el a trófeát. Érdekesség hogy a Valencia jelenlegi vezetőedzője az a Mauricio Pellegrino, akinek 11-esét hárította Oliver Kahn a tizenegy évvel ezelőtti döntőben.

A 2011-es finálét elbukott angol Manchester United a török Galatasaray együttesét fogadja: Sir Alex Ferguson csapata szeretné feledtetni az előző szezon kudarcát, amikor nem tudott továbbjutni a csoportból, melyben a svájci Basel, a portugál Benfica és a román Otelul Galati társaságában volt. Ráadásul csak a román csapatot győzte le az Old Traffordon.

""

Ugyanakkor az MU általában jól kezdi sorozatot, a 17. BL-idényére készülő csapat legutóbb az 1996/97-es szezon nyitómérkőzésén szenvedett vereséget, akkor a Juventustól.

A H csoport másik mérkőzésén Vass Ádám csapata, a román CFR Cluj a portugál Braga vendége lesz.

A legutóbbi hét kiírásból háromszor végső győztes, háromszor pedig elődöntős spanyol FC Barcelona az orosz Szpartak Moszkva ellen kezdi meg szereplését. A moszkvai csapatot az az Unai Emery, a Valencia korábbi trénere irányítja, aki korábban soha nem nyert a katalán sztárcsapat ellen.