Kézilabda

Bajnokcsapat edzője lesz Kim Rasmussen

Kim Rasmussen, a magyar női kézilabda-válogatott januárban menesztett szövetségi kapitánya visszatér Lengyelországba, és a bajnoki címvédő MKS Lublin vezetőedzője lesz.

A dán szakvezetőt képviselő ChampSport nemzetközi sportügynökség pénteki bejelentése szerint Rasmussen szerződése két idényre szól. Az edző 2010 és 2016 között a lengyel női válogatottal kétszer is világbajnoki negyedik helyezést ért el.

Klubcsapatnál legutóbb a 2015/16-os szezonban dolgozott, amikor bajnokságot és Bajnokok Ligáját nyert a román CSM Bucurestivel.

A 21-szeres bajnok MKS Lublin tavaly és idén is az első helyen végzett a lengyel élvonalban. A Bajnokok Ligája legutóbbi idényében pont nélkül búcsúzott a csoportkör után, majd átkerült az EHF Kupa csoportkörébe, ahol egy ponttal szintén utolsó lett. 

Borítókép: Lukasz Laskowski/PressFocus/MB Media/Getty Images