A Borussia Dortmund 26,3 millió eurós (9,44 milliárd forintos) veszteséget könyvelt el a 2020/21-es labdarúgóidény első felében, melyre komoly hatással volt a koronavírus-járvány.

A német klub hétfői közlése alapján a forgalmuk tavaly július és december között nagyjából 60 millió euróval – 236,6-ról 177,4-re – csökkent az egy évvel korábbi adatokhoz képest. A zárt kapus mérkőzések miatt 22 millió, a televíziós jogdíjakból 14,4 millió, míg vendéglátásból és rendezvényekből 23,9 millió eurótól estek el. Az előző, 2019/20-as idény első felét még hárommilliós profittal zárta a dortmundi klub.

""
Fotó: Lukas Schulze – UEFA/UEFA via Getty Images

Hans-Joachim Watzke vezérigazgató az egyesület novemberi közgyűlésén azt mondta, hogy a nyárig tartó mostani pénzügyi évben 70-75 millió eurós veszteségre számít. A Deloitte könyvvizsgáló cég kimutatása szerint Európa húsz legnagyobb labdarúgóklubja – közte a Borussia Dortmund – a pandémia tavalyi kezdete és a most zajló szezon vége között mintegy kétmilliárd eurótól esik majd el.

Borítókép: Maja Hitij/Bongarts/Getty Images