Kosárlabda

Báder Márton: "Karrierem csúcsa a Final Four"

A 211 centis center vasárnap este a Főnix Csarnok egyik büféje előtt osztogatott hosszasan autogramokat, illetve fényképezkedett a sorban álló szurkolókkal, majd készséggel állt az MTI rendelkezésére is:
    
"Mindenképpen a szolnoki karrierem csúcspontja volt ez a Final Four. Két szoros meccsen kaptunk ki, mindkét meccsen abszolúte partiban voltunk az ellenféllel, és győzelmi esélyeink is voltak. Ez azt hiszem, önmagáért beszél. Ami a saját, eddigi pályafutásomat illeti, annak is a legelejére helyezném ezt a tornát. Játszottam döntőt az ULEB Kupában, ami az Eurochallenge-nél eggyel erősebb sorozat volt, de akkor külföldi csapatért küzdöttem. Most viszont szolnoki színekben vívtam négyes döntőt, ráadásul Magyarországon, ami csodálatos élmény volt, sosem fogom elfelejteni."

""
    
"Elvileg ez az elődöntős részvétel lehetővé teszi, hogy ősszel elinduljunk eggyel feljebb, az Európa Kupa selejtezőjében. Sok mindent hallani, annyi biztos, hogy nagy tervek vannak Szolnokon…"

    
A vasárnapi bronzmérkőzésen Pór Péter együttese 94-87-re kikapott az orosz Ljubercitől, míg a döntőben a török Besiktas 91-86-ra verte a francia Chalont.