Tenisz

Babos Tímeának nem sikerült a négy közé jutás női párosban Wimbledonban

Kép forrása: Getty Images

Babos Tímea és a brazil Luisa Stefani duója kikapott és búcsúzott a negyeddöntőben a wimbledoni teniszbajnokság női párosversenyének szerdai játéknapján.

A párosban négyszeres Grand Slam-győztes és háromszoros WTA-világbajnok Babos és dél-amerikai társa az első helyen kiemelt duóval mérkőzött a négy közé jutásért.

Így a Katerina Siniakova, Taylor Townsend cseh, amerikai kettős volt a negyeddöntő esélyese.

Az első játszma elején rögtön a második szervájukat elvesztették Babosék, akik azonban gyorsan vissza is brékelték Siniakováékat.

A szett végjátékában hasonló volt a forgatókönyv.

A cseh-amerikai duó elnyerte a magyar-brazil páros adogatását, Babosék viszont azonnal visszavették ellenfelük előnyét.

Következett a rövidítés, amelyben azonban a címvédő kettős „lemosta” a riválist, 7-2-re győzött és ezzel megnyerte az első szettet.

A második felvonás a rövidítéshez hasonlóan zajlott, Siniakováék nem adtak esélyt Baboséknak, kétszer is elvették a szervájukat, és 1 óra 40 perc alatt megnyerték a mérkőzést.

női páros, negyeddöntő:

Katerina Siniakova, Taylor Townsend (cseh, amerikai, 1.)-Babos Tímea, Luisa Stefani (magyar, brazil, 10.) 7:6 (7-2), 6:3