Egyéb sportok

Babos Csaba: "Nagyon büszke vagyok a lányomra, csak alig látom"

Az Utanpotlassport.hu szerkesztőségének szervezésében megtartott, Egy nap az utánpótlásért elnevezésű konferencián a Sport365 stábja is ott volt.

A "Bajnok lesz a gyerekem?" című előadáson a szülők meséltek arról, hogy milyen gyerekek voltak azok, akikből aztán később bajnokok lettek. Elmondták, hogyan kezdődött a későbbi klasszisok pályafutása, milyen „áldozatokat” kellett hozni azért, hogy a fiatalok eljussanak a csúcsra. A közel fél órás beszélgetésen Babos Csaba, a párosvilágbajnok teniszező, Babos Tímea édesapja, Rasovszky Zita, a világbajnok nyílt vízi úszó, Rasovszky Kristóf édesanyja és Lencz Erika, a világbajnok ezüstérmes sportlövő, Péni István édesanyja volt jelen.

Az esemény után a párosban háromszoros világbajnok és kétszeres Grand Slam-tornagyőztes Babos Tímea édesapjával, Babos Csabával beszélgettünk. Többek között a kezdeti nehézségekről és az élsportból fakadó lemondásokról, illetve, hogy hol válik ketté az apai és edzői szerep. Ezen kívül Babos Csaba elárulta, hogyan szokott szurkolni világbajnok teniszező lányának.

Borítókép: babostimea.hu

Sport365.hu – Csúcs ez az év! – Babos Tímea ünnepel és Tokióba készül

Sport365 | Sport hírek – Csapatok – Játékosok – Videók – Fotók – Blog – Fórum – Tabella – Élő – Eredmények

Sport365.hu – Így szokott drukkolni fiának Rasovszky Kristóf édesanyja

A "Bajnok lesz a gyerekem?" című előadáson a szülők meséltek arról, hogy milyen gyerekek voltak azok, akikből aztán később bajnokok lettek. Elmondták, hogyan kezdődött a későbbi klasszisok pályafutása, milyen „áldozatokat" kellett hozni azért, hogy a fiatalok eljussanak a csúcsra.