Nemzetközi labdarúgás

"Azt mondták, hogy még a levegőért is kár, amit beszívok"

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a Newcastle United együttese közös megegyezéssel szerződést bontott Steve Bruce-szal. A távozását követően a szakember nyíltan vállalta a csapatnál töltött ideje alatt felőrölte őt és családját az a sok gyűlölködő komment és megjegyzés, ami felé áradt.

Bruce a Daily Telegraphnak nyilatkozott arról, hogy bár úgy véli kemény munkát hajtottak végre, sosem érezte igazán jól magát az együttesnél, mert a szurkolók részéről folyamatosan támadások érték.

„Amikor Newcastle-be kerültem, azt hittem, mindent elbírok, amit rám dobnak, de nagyon-nagyon nehéz volt. Olvastam az emberek véleményét, akik azt akarták, hogy kudarcot valljak. Azt írták, hogy haszontalan vagyok, el fogok bukni és a levegőért is kár, amit beszívok. Hogy egy alkalmatlan káposztafej vagyok” – kezdte.

„Amikor jó eredményeket értünk el, azt mondták, igen, de ilyen a futball, vagy azt, hogy csak szerencsém volt. Folyamatosan közröhej tárgya voltam, még akkor is, amikor jók voltak az eredményeink.”

„Próbáltam élvezni, és tudod, élveztem. Mindig is élveztem a harcot, bebizonyítottam, hogy az emberek tévednek, de ez mindennek tűnt. Harc, csata. Ez igencsak megterhelő, mert még akkor is, ha megnyertem egy meccset, nem éreztem úgy, hogy sikerült megnyernem a szurkolókat” – tette hozzá.

Az edző azt is kifejtette, nem csak őt őrölték fel a negatív hozzászólások, hanem feleségét, Jent is.

„Aggódtak értem, különösen a feleségem, Jan. Hihetetlen, milyen csodálatos, egyszerűen fantasztikus nő, feleség, anya és nagymama. Segített amikor meghaltak a szüleim, miközben az övéi sem voltak túl jól. Aztán aggódnia kellett értem is, amiatt, amit az elmúlt pár évben átéltem.”

Bruce hozzátette, az őt ért támadások miatt egyáltalán nem biztos abban, hogy akar-e még edzőként dolgozni.

A Steve Bruce-t érő abúzusra az Arsenal vezetőedzője, Mikel Arteta úgy reagált, itt az ideje, hogy változtassanak valamin.

"Nagyon szomorú voltam, miután elolvastam ezt a nyilatkozatot Steve -től. Először is azért, mert személyesen ismerem őt, másodszor pedig azért, amit a szavaival közvetített. Egy olyan valakiről beszélünk, aki 40 éve van benne ebben a sportágban, játékosként és edzőként. Több, mint 1000 mérkőzésen vett részt. Az, hogy ezzel a tapasztalattal és szaktudással, amivel rendelkezik ilyen jellegű helyzetekkel kell megküzdenie, visszaélés. Azt hiszem, el kell gondolkodnunk” – mondta.

„El kell gondolkodnunk azon a tényen, hogy Anglia történetének egyik legtapasztaltabb menedzsere ezt mondja. Ezt nem lehet csak úgy figyelmen kívül hagyni, így számomra ez egy nagyon komoly kijelentés, és ennek változnia kell, és el kell kezdeni változtatni” – tette hozzá.

Az edző mellett az egykori angol válogatott játékos, Jack Wilshere is kiállt: Teljesen undorító, ahogy ezzel a fickóval bántak. Igen, lehet, hogy volt néhány rossz eredménye, de ő egy családos, gyerekeket nevelő emberi lény. Egy olyan korszakban, amikor arra buzdítjuk az embereket, hogy a mentális egészségről beszéljenek, ez elfogadhatatlan. Ez az ember még mindig sokat ad a játéknak, de a bántalmazás miatt nem akar többé? Hogy lehet ez igaz? Ő egy top menedzser és megérdemli a tiszteletet."

Forrás: www.hulldailymail.co.uk és arsenal.com

Borítókép: facebook.com/NewcastleUnited