„A legfontosabb, hogy hazamehet a családjához” – Tyson edzője is megszólalt
A nehézsúly legendájának edzője, Rafael Cordeiro is nyilatkozott a Jake Paul-Mike Tyson bokszmeccset követően.
A párharc előtt a küzdősport világából többen féltették Iron Mike egészségét. Eddie Hearn promoter, valamint Dana White, a UFC első embere sem tartotta magában véleményét.
A milliók által várt kiütés és óriási adok-kapok elmaradt, Jake Paul a nyolc menet alapján megérdemelten és simán győzött és megszerezte 11. diadalát a profik között, Tyson pedig szerencsére sértetlenül megúszta a csatát.
Mike Tyson trénere, Rafael Cordeiro elárulta, mindketten úgy érezték, akár a győzelem is benne lehet a nagyöregben.
„Hét hónapon át ezért a pillanatért dolgoztunk. A meccs előtt őszintén hittem, hogy győzhet” – mondta a brazil edző.
„Sosem kérte, hogy adjuk fel, az emberek szemében ő a bajnok. Rengeteg embert inspirált tettével a ringen kívül, de a legfontosabb, hogy most hazamehet a családjához” – tette hozzá Cordeiro.
Korábban Jake Paul szinte minden alkalommal azt hangoztatta, ki fogja ütni a legendát, ám úgy tűnt a harc közben visszavett, amikor látta, ellenfele elkészült erejével.
„Egy kicsit kiengedtem, meg akartam adni a show-t az embereknek, de nem akartam sérülést okozni annak, akinek nem kellett” – vallotta be Paul a mérkőzést követő sajtótájékoztatón.
Valóban nem volt szükség erre, hiszen a 27 éves bokszoló hatvannal több ütést mért (78) Tysonra, mint cserébe kapott (18), így gond nélkül meggyőzte a pontozóbírókat.
Könnyen elképzelhető, hogy nem ez volt Mike Tyson utolsó mérkőzése, hiszen az eredményhirdetés után arról beszélt, hogy láthatjuk még a ringben, majd kihívta Jake Paul bátyját, Logant.
„Te sz*rházi, megölnélek” – küszöbön a következő Paul-Tyson ütközet?