A DVTK az első körben aratott sikere óta sorozatban negyedik vereségét szenvedte el, míg a debreceniek hárommeccses nyeretlenségi szériájukat zárták most le.
Az első félidő kevés izgalmat tartogatott, valamivel a hazaiak voltak kezdeményezőbbek, de a kapuk alig forogtak veszélyben, így gól nélkül zárult a játékrész.
A fordulást követően egy szöglet után szinte azonnal vezetéshez jutottak a debreceniek, ez a pedig alapvetően meghatározta a folytatást. A DVTK próbálkozott, mégis minden Kondás Elemér együttesének elképzelése szerint alakult. A Debrecen kézben tartotta a találkozót, biztosan védekezett és remekül használta ki, hogy a Diósgyőr hátul sebezhetővé vált. A hajdúságiak még a félidő közepén megduplázták előnyüket, s később is veszélyesebb támadásokat vezettek.
OTP Bank Liga, 5. forduló:
DVTK – DVSC-Teva 0-2 (0-0)
Miskolc, 2700 néző, v.: Andó-Szabó
gólszerzők: Máté (48.), Balogh (62.)
sárga lap: Lipták (25.), Barczi (29.), illetve Jovanovic (82.)