Egyéb sportok

Az úszókapitány szerint veszélyben a felkészülés a riói olimpiára

A sportági szövetség (MÚSZ) keddi közleményében Kiss László hangoztatta, hogy a Komjádi uszoda elsőkörös felújítása drasztikusan csökkentette az eddig használt vízfelületet, erre az időszakra kerestek megoldást, ám az ideálist eddig egyáltalán nem sikerült megtalálni.

„A kormány, a Magyar Olimpiai Bizottság valóban minden támogatást megad annak érdekében, hogy sportolóink helytálljanak a különböző világversenyeken, majd 2016-ban a riói olimpián. Ami azonban az uszodák kapcsán történik, az tarthatatlan" – fogalmazott a szakvezető, aki emlékeztetett rá, hogy augusztus 17-én a sportág teljes vezérkara találkozott az NSK irányítóival, akik mindent megígértek, hogy az úszók felkészülése a világversenyekre zökkenőmentes lehessen.
 
""
 
„Jelezték, hogy a Komjádi uszoda fedett medencéjét be kell zárni, de várhatóan november elsején már újra tarthatunk ott edzéseket. Biztosítékot kaptunk arra, hogy az Istvánmezei úton addig is a válogatott rendelkezésére bocsátják a huszonötös fedett medencét bizonyos időszakokban. Többszöri egyeztetést követően, mintegy másfél hónapos késéssel most váratlanul ért bennünket a hír, hogy a hat pályából csupán kettőt biztosítanak a magyar úszócsapat számára" – sérelmezte Kiss László, hozzáfűzve, hogy december másodikától az izraeli Herzliyában zajlik a rövidpályás Európa-bajnokság.
 
„Az ehhez elengedhetetlen felkészülésre két pálya a sportlétesítményekért felelős intézmény szerint elegendő, szerintem nyilvánvalóan nem…, így nem lehet tisztességgel helytállni" – szögezte le a szövetségi kapitány, aki hozzátette: az ígéret egyik legfontosabb pontja az volt, hogy sátrat húznak a Császár uszoda nagymedencéjére is, erre azonban a mai napig nem került sor. A szakember végül megjegyezte:
 
„Világklasszis úszóink vannak, rendszeresen az éremtábla élmezőnyében végzünk, ha sürgősen nem rendeződik a helyzet, annak beláthatatlan következményei lesznek."