Benczés Miklós, a Diósgyőr vezetőedzője szerint élvezetes lesz a mérkőzés, és az eltiltottak hiánya csak ellenére a győzelmet tartja elfogadhatónak. Benczés Miklóssal a diósgyőri csapat honlapja, a dvtk.eu készített interjút, ebből idézünk.
– Francisco Gallardo és Pál Szabolcs eltiltása miatt hiányzik, emiatt változtatnia kell.
– Igen, egy-egy mérkőzést ki kell hagyniuk, ráadásul Pál Szabolcs meg is sérült. Őket kell pótolni, és a keretünkben vannak olyan játékosok, akikkel sikerülhet is ez.
– Jól rajtolt a DVTK, egy győzelem a ZTE ellen és egy döntetlen az Üllői úton. Lehet ezt folytatni?
– Természetesen lehet, az a feladatunk, hogy folytassuk is. Nagyon nehéz feladatunk lesz, mert a Kecskemétnek nem csak jó játékosai vannak, hanem Tomislav Sivić jó csapatot rakott össze belőlük. Hozzánk hasonlóan a KTE is támadófocit játszik, ezért biztosan nem lesz unalmas találkozó, amivel csak a szurkolók járnak jól. Bízom benne, sokan látogatnak ki a Diósgyőri Stadionba és sikerül is szórakoztatni őket, hiszen ez is a feladatunk.
Benczés Miklóst nem zavarja, hogy ellenfelük idegenben is támadó focit játszik, véleménye szerint csapatának a megszokott játékot kell mutatnia. A szakember úgy véli, hogy bár az első, ZTE elleni hazai meccsen jól mentek a támadások, a Ferencváros ellen idegenben akadozott a gépezet és ezen javítani kell.
– Láttuk a hibák okát, a játékosokkal közösen ki is elemeztük. Az edzéseken olyan gyakorlatok is sorra kerültek, amelyek segítenek a hiányosságok pótlásában. A látottak alapján bízom benne, hogy hatékonyabbak leszünk, most már csak azon múlik, a játékosok mennyit tudnak megvalósítani az eltervezettekből, illetve a Kecskemét mennyire hagyja ezt.
A Kecskemét eddig kétszer lépett pályára Diósgyőrben NB I-es mérkőzésen, de mindkétszer vesztesen hagyta el a pályát. A 2008-2009-es idényben 1-0-ra, a 2009-2010-es szezonban pedig 4-1-re nyertek a hazaiak.
Forrás: dvtk.eu, Fotó: kecskemetite.hu