Az új Red Bull-főnököt egyből figyelmeztették Verstappen miatt

Laurent Mekies rögtön egy hatalmas kihívással néz szembe a Red Bullnál, amit gyorsan meg kell oldania. Ez a kihívás pedig nem más, mint Max Verstappen jövője a csapatnál.
A korábbi F1-es versenyző, Jolyon Palmer figyelmeztette az új Red Bull csapatfőnököt, Laurent Mekiess-t, hogy „azonnal” foglalkoznia kell Max Verstappen megtartásával.
A négyszeres F1-világbajnokot erősen összefüggésbe hozták egy Mercedeshez történő átigazolással, különösen azután, hogy menedzserével, Raymond Vermuelennel karöltve tárgyalt az Ezüst Nyilak csapatfőnökével, Toto Wolffal.
Verstappennek 2028 végéig van szerződése a Red Bullnál. Ám a címvédőnek több olyan záradék is van a megállapodásában, amelyeket idén nyáron aktiválhat, és amelyek lehetővé tennék a távozását.
A milton keynes-i csapat idei pontjainak mindössze hét kivételével mindet Verstappen szerezte, aki egymaga tartotta a Red Bullt az élmezőnyben.
A 27 éves holland versenyző jövőjének biztosítása óriási kihívás Mekies számára, miután átvette a stafétát Hornertől – de Palmer szerint ez elengedhetetlen feladat.
A Red Bullnál várható első kihívásokról beszélve Palmer az F1 Nation podcastban így nyilatkozott:
„Nagyon komoly ügyeket kell azonnal kezelnie, és nyilvánvalóan az egyik ilyen a versenyzői felállás. Max Verstappen szerződése, valamint az összes pletyka egy időben jelent meg Christian (Horner) távozásával. Úgy gondolom, ez az a dolog, amiben Laurentnak a Red Bull vezetésével együtt rendet kell teremtenie. Meg tudják tartani a sztárpilótájukat?” – tette fel a kérdést Palmer.
„Mert jelenleg Max tűnik annak a ragasztónak, ami az egész csapatot egyben tartja. Ha most kivennéd Maxot a Red Bullból, akkor minden régi vezető a múlté lenne” – tette hozzá.
Helmut Marko az utolsó a régiek közül
Ahogyan Palmer is említette, a Red Bull régi vezetői közül szinte mindenki távozott, legutóbb Horner. Mások közt Adrian Newey és Jonathan Wheatley is elhagyták a csapatot.
Tanácsadóként Helmut Marko gyakorlatilag az utolsó, aki maradt, és Palmer szerint Verstappen versenymérnöke, Gianpiero Lambiase is várhatóan egyre nagyobb szerepet kap majd.
Fotó: Tóth Zsombor/Sport365
Palmer így folytatta: „Helmut Marko továbbra is tanácsadói szerepben ott van, de a versenycsapat számos vezető pozíciójából sokan távoztak, mégis Max képes volt Silverstone-ban is pole pozíciót szerezni. Továbbra is ő irányítja a csapatot. Gianpiero most nyilván egy központi figura lesz, aki nagyszerű kapcsolatot ápol Maxszal. De a másik versenyző helyzete is nagy kérdőjel, és Laurent ebben is komoly tapasztalattal rendelkezik, hogy rendet tegyen ezen a téren is. Korábban dolgozott már együtt Yuki Tsunodával és másokkal is.”
Not the easiest first challenge for Laurent at Red Bull!#F1 #F1News #F12025 https://t.co/zgOiBrFRAf
— RacingNews365.com (@Racingnews365c) July 16, 2025
„De összességében a versenyzők dinamikája lesz az első dolog, amit meg kell próbálnia kezelni” – mondta Palmer.