Az új lebonyolítású Konferencia Ligában is kisorsolták az alapszakasz meccseit
Magyar csapatok nélkül, de magyar érdekeltségű csapatokkal tartották meg pénteken a szintén új lebonyolítású Konferencia Liga sorsolását Monacóban.
Pénteken Monacóban kisorsolták az új lebonyolítású UEFA Konferencia Liga alapszakaszát is. Kiderült, hogy a 36 résztvevő csapat melyik hat riválissal találkozik majd az első kanyarban.
A harmadik számú európai kupasorozat főtábláján nincs magyar együttes, de öt olyan csapat igen, amelyikben van magyar futballista. Bolla Bendegúz az osztrák Rapid Wien, Lang Ádám a ciprusi Omoniában, Csoboth Kevin a svájci St. Gallenben, Kleinheisler László a görög Panathinaikoszban, míg Sós Bencét a Topolyában mutathatja meg ősszel a tudását a nemzetközi porondon.
A tavalyi döntős, a selejtező utolsó körében a Puskás Akadémiát tizenegyespárbajban búcsúztató Fiorentina két magyar érdekeltségű riválist is kapott: az Omoniát, valamint a St. Gallent.
Az öt magyar játékost is foglalkoztató klub közül az Omonia a Rapid Wiennel, míg a St. Gallen a Topolya SC-vel találkozik a labdarúgó Konferencia-liga alapszakasza során a pénteki sorsolás alapján.
A Kleinheisler Lászlót foglalkoztató Panathinaikosznak is lesz egy rendkívül erős ellenfele, ugyanis a Chelsea látogat Athénba.
A sorozat főtáblája október 3-án rajtol, a további játéknapok október 24-én, november 7-én és 28-án, valamint december 12-én és 19-én lesznek.
A sorsoláson minden klub a hat kalapból egy-egy ellenfelet kapott, hárommal otthon, hárommal idegenben találkozik a hatfordulós alapszakasz során.
Az első nyolc közvetlenül a nyolcaddöntőbe jut, a 9-24. helyezettek pedig oda-visszavágós párharcban küzdhetnek meg a 16 közé jutásért, míg az utolsó 12 együttes kiesik.
A pontos menetrendet szombaton teszi közzé az európai szövetség, a finálét május 28-án a lengyelországi Wroclawban rendezik.
AZ 1. KALAPOS CSAPATOK ELLENFELEI
Chelsea (angol): Gent (O), Heidenheim (I), Asztana (I), Shamrock Rovers (O), Panathinaikosz (I), Noah (O)
FC Köbenhavn (dán): Real Betis (I), Basaksehir (O), Rapid Wien (I), Hearts (O), Jagiellonia Bialysto (O), Dinamo Minszk (I)
Gent (belga): Chelsea (I), Molde (O), Omonia (O), Lugano (I), Topolya (O), Larne (I)
Fiorentina (olasz): LASK (O), APOEL (I), Guimaraes (I), The New Saints (O), St. Gallen (I), Pafosz (O)
LASK (osztrák): Fiorentina (I), Djurgarden (O), Olimpija Ljubljana (I), Cercle Brugge (O), Borac (I), Vikingur Reykjavík (O)
Real Betis (spanyol): FC Köbenhavn (O), Legia Warszawa (I), Helsinki (O), Mlada Boleslav (I), Petrocub (I), Celje (O)
A 2. KALAPOS CSAPATOK ELLENFELEI
Basaksehir (török): Köbenhavn (I), Hedenheim (O), Rapid Wien (o), Cercle Brugge (I), Petrocub (O), Celje (I)
Molde (norvég): Gent (I), AOEL (O), Helsinki (I), Mlada Boleslav (O), Jagiellonia (I), Larne (O)
Legia Warszawa (lengyel): Real Betis (O), Djurgarden (I), Omonia (I), Lugano (O), Topolya (I), Dinamo Minszk (O)
Heidenheim (német): Chelsea (O), Basaksehir (I), Olimpija Ljubljana (O), Hearts (I), St. Gallen (O), Pafosz (I)
Djurgarden (svéd): LASK (I), Legia Warszava (O), Guimaraes (O), The New Saints (I), Panathinaikosz (O), Vikingur Reykjavík (I)
APOEL (ciprusi): Fiorentina (O), Molde (I), Asztana (O), Shamrock Rovers (I), Borac (O), Noah (I)
A 3. KALAPOS CSAPATOK ELLENFELEI
Rapid Wien (osztrák): Köbenhavn (O), Basaksehir (I), Omonia (I), Shamrock Rovers (O), Petrocub (I), Noah (O)
Omonia (ciprusi): Gent (I), Legia Warszawa (O), Rapid Wien (O), Hearts (I), Borac (I), Vikingur Reykjavík (O)
HJK Helsinki (finn): Real Betis (I), Molde (O), Olimpija Ljubljana (O), Lugano (I), Panathinaikosz (I), Dinamo Minszk (O)
Guimaraes (portugál): Fiorentina (O), Djurgarden (I), Asztana (I), Malada Boleslav (O), St. Gallen (I), Celje (O)
Asztana (kazah): Chelsea (O), APOEL (I), Guimaraes (O), The New Saints (I), Topolya (O), Pafosz (I),
Olimpija Ljubljana (szlovén): LASK (O), Heidenheim (I), Helsinki (I), Cercle Brugge (O), Jagiellonia (I), Larne (O)
A 4. KALAPOS CSAPATOK ELLENFELEI
Cercle Brugge (belga): LASK (I), Basaksehir (O), Olimpija Ljubljana (I), Hearts (O), St. Gallen (O), Vikingur Reykjavík (I)
Shamrock Rovers (ír): Chelsea (I), APOEL (O), Rapid Wien (I), The New Saints (O), Borac (O), Larne (I)
The New Saints (walesi): Fiorentina (I), Djurgarden (O), Asztana (O), Shamrock Rovers (I), Panathinaikosz (O), Celje (I)
Lugano (svájci): Gent (O), Legia Warszawa (I), Helsinki (O), Mlada Boleslav (I), Topolya (I), Pafosz (O)
Hearts (skót): Köbenhavn (I), Heidenheim (O), Omonia (O), Cercle Brugge (I), Petrocub (O), Dinamo Minszk (I)
Mlada Boleslav (cseh): Real Betis (O), Molde (I), Guimaraes (I), Lugano (O), Jegiellonia (O), Noah (I)
AZ 5. KALAPOS CSAPATOK ELLENFELEI
Petrocub (moldovai): Real Betis (O), Basasksehir (I), Rapid Wien (O), Hearts (I), Jagiellonia (I), Pafosz (O)
St. Gallen (svájci): Fiorentina (O), Heidenheim (I), Guimaraes (O), Cercle Brugge (I), Topolya (O), Larne (I)
Panathinaikosz (görög): Chelsea (O), Djurgarden (I), Helsinki (O), The New Saints (I), Borac (I), Dinamo Minszk (O)
Topolya SC (szerb): Gent (I), Legia Warszawa (O), Asztana (I), Lugano (O), St. Gallen (I), Noah (O)
Borac Banja Luka (bosnyák): LASK (O), APOEL (I), Omonia (O), Shamrock Rovers (I), Panathinaikosz (O), Vikingur Reykjavík (I)
Jagiellonia Bialystok (lengyel): Köbenhavn (I), Molde (O), Olimpija Ljubljana (O), Mlada Boleslav (I), Petrocub (O), Celje (I)
A 6. KALAPOS CSAPATOK ELLENFELEI
Celje (szlovén): Real Betis (I), Basaksehir (O), Guimaraes (I), The New Saints (O), Jagiellonia (O), Pafosz (I)
Larne (északír): Gent (O), Molde (I), Olimpija Ljubljana (I), Shamrock Rovers (O), St. Gallen (O), Dinamo Minszk (I)
Dinamo Minszk (fehérorosz): Köbenhavn (O), Legia Warszava (I), Helsinki (I), Hearts (O), Panathinaikosz (I), Larne (O)
Pafosz (ciprusi): Fiorentina (I), Heidenheim O), Asztana (O), Lugano (I), Petrocub (I), Celje (O)
Vikingur Reykjavík (izlandi): LASK (I), Djurgarden (O), Omonia (I), Cercle Brugge (O), Borac (O), Noah (I)
Noah (örmény): Chelsea (I), APOEL (O), Rapid Wien (I), Mlada Boleslav (O), Topolya (I), Vikingur Reykjavík (O)