Kép forrása: FIBA

Azonban az Európa Labdarúgó-szövetséggel ellentétben, az izraeli csapatok felfüggesztését a Nemzetközi Olimpiai Bizottság javaslatához közté a FIBA

A Nemzetközi Kosárlabda Szövetség (FIBA) kész kizárni az izraeli csapatokat az égisze alatt zajló sorozatokból, ha a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) ilyen értelmű ajánlást tesz. Vagyis a kosárlabda nemzetközi vezetése kivár.

Erről a spanyol Mundo Deportivo számolt be FIBA-forrásokra hivatkozva.

„A nemzetközi szövetség továbbra is a NOB irányelveire és ajánlásaira támaszkodik. Jelenleg nincsenek korlátozások az izraeli sportolókra vagy az izraeli csapatokra nézve” – idézte a spanyol lap a nem nevesített FIBA-képviselőt.

A Mundo Deportivo az Euroliga közleményét is idézte. Amely szerint a legjobb európai férfi klubok sorozatát szervező ligának nem áll szándékában felfüggeszteni a Makkabi Tel Aviv és a Hapoel Tel Aviv csapatait.

„A kosárlabda hídként szolgál, amely egyesíti az embereket, nem pedig elválasztja őket. Ezért a mi felelősségünk, hogy a geopolitikai konfliktusoktól függetlenül cselekedjünk” – áll a dokumentumban.

Az izraeli csapatokkal kapcsolatos kizárás azóta erősödött fel, hogy ENSZ-szakértők a gázai konfliktus miatt arra kérték a nemzetközi szövetségeket, hogy függesszék fel az izraeli klubcsapatok és válogatottak részvételét a nemzetközi sorozatokon.

Az UEFA korábban a maga részéről azt közölte, hogy nem érkezett hozzá hivatalos kérés az izraeliek kirekesztésére, és nincsenek intézkedések ilyen eljárásra vonatkozóan. Azonban a nemhivatalos csatornák szerint az ügyet mégis vizsgálják.