Az UEFA súlyosbította a Real-sztár eltiltását

Hétvégi sérülését követően újabb rossz hírt kapott Dani Carvajal.
Az Európai Labdarúgó-szövetség ugyanis újabb meccsel toldotta meg a spanyol eddigi egymérkőzéses eltiltását. A Real Madrid hátvédjét a Marseille ellen állították ki Geronimo Rulli megfejeléséért.
Az UEFA súlyosbító körülménynek vette a túlzott agressziót, így kétmeccsesre módosította a bekk büntetését.
Carvajal így a keddi Kajrat Almati elleni találkozó után a harmadik körben, a Juventus elleni rangadón sem léphet majd pályára.
A 33 esztendős játékos a Madrilenón vádlisérülést szenvedett, ami miatt körülbelül öthetes kényszerpihenő vár rá.
A két Bajnokok Ligája-összecsapás mellett tehát további fontos bajnoki mérkőzésekről is hiányozni fog, azonban jó hír a blancók szurkolóinak, hogy Trent Alexander-Arnold a közelgő válogatottszünet után visszatérhet.