A labdarúgás nemzetközi (FIFA) és európai (UEFA) szövetsége is vizsgálatot folytat az ukrán sportági szövetség elnöke ellen.

Az eljárás az ukrán szövetségnek a labdarúgás fejlesztésére kifizetett több millió dollár kapcsán folyik. Andrij Pavelko, aki az UEFA végrehajtó bizottságának is tagja, együttműködött a szervezet vizsgálóbizottságával, egyben tagadta a vádakat levelében, amelyet a FIFA etikai bizottságának címzett. Ezt a dokumentumot egy svájci újság munkatársa hozta nyilvánosságra.

Pavelko levelében kiemelte, 2018 szeptembere óta segíti a vizsgálóbizottságot, amely 2017-ben átutalt összegek kapcsán jár el. Több bevételi tétel eredetének tisztázása mellett hangsúlyozta, tévesek azok a médiaértesülések, amelyekben azt írják, az ukrán szövetség 2017 júliusában 4 millió dollár kölcsönt kapott az UEFA-tól, mivel ez az összeg a közvetítési jogokért cserébe folyt be.

Az UEFA hétfői reakciójában annyit közölt: nem fűz kommentárt, nem erősíti meg a vizsgálat tényét és részletekre sem tér ki.

Borítókép: uefa.com