Angol fociBajnokok LigájaNemzetközi labdarúgás

Az UEFA közbeszólt: változtatnia kell a Manchester Unitednek

Kép forrása: Getty Images

Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) előírásai miatt módosítani kell a Manchester United új, különleges harmadik számú mezét.

A Vörös Ördögök új, 2026/27-es harmadik számú szerelése már most komoly figyelmet kapott, ám a szurkolók egy részének meglepetést okozhat, hogy a legrangosabb európai kupasorozat főtábláján nem pontosan ugyanabban a formában jelenik majd meg. Az UEFA szabályzata ugyanis változtatásra kötelezi az angol klubot.

A krémszínű alapra épülő mez sötétzöld és vörös részleteket kapott, miközben a címer és a Snapdragon logó (a United főszponzora – a szerk.) is középre került. A dizájnt a Manchesterhez kötődő ifjúsági kultúra, a város építészete és a helyi közösségek ihlették.

A módosításra azért van szükség, mert az európai szövetség előírja, hogy egy klubnak a Bajnokok Ligájában valamennyi mezén ugyanazt a szponzori logóverziót kell használnia.

A United hazai és idegenbeli szerelésén a Snapdragon szóvédjegye szerepel, ezért a harmadik garnitúrára is ennek kell felkerülnie a BL-meccseken.

A futballszövetség előírása tehát egy aprónak tűnő, mégis jól látható változást hoz a különleges dizájnhoz képest. A Premier League-ben ugyanakkor a mez eredeti pompájában is pályára kerülhet.

A szerelés színvilágának megalkotásánál a Manchesterre jellemző vörös téglafalak és zöld részletek is fontos szerepet kaptak. Az adidas tervezője szerint a kollekció egyúttal a város több mint száz éve működő ifjúsági intézményei és a helyi munkásközösségek előtt is tiszteleg.