Kép forrása: Andrea Staccioli/Insidefoto/LightRocket via Getty Images

Hansi Flick és segítője, Marcus Sorg korábbi eltiltását végül egy évre felfüggesztette az Európai Labdarúgó-szövetség, így mindkét szakember ott lehet a csapat Newcastle elleni BL-alapszakasz nyitányán.

Eredetileg az UEFA korábbi szankciói miatt a két német csak a lelátóról követhette volna a találkozót, miután az Inter elleni BL-elődöntő visszavágóján a duó túl hevesen reagált Szymon Marciniak ítéleteire.

A büntetések – egymeccses eltiltás és 20 ezer eurós bírság – ellen a Barcelona fellebbezett, és az MD beszámolója szerint az UEFA részben helyt adott a kérésnek.

Flick korábban így értékelt a visszavágót követően:

„Néhány döntés 50-50 volt, és mindegyik az Inter javára dőlt el. Ez a futball. El kell fogadnunk. Nagyon büszke vagyok a csapatomra. Néha úgy érzed, a játékvezető ítéletei igazságtalanok, de el kell fogadnunk és újra neki kell futnunk a következő szezonban.”

Flick és Sorg így jelen állás szerint egyetlen Bajnokok Ligája-meccset sem hagynak ki, ám vigyázniuk kell, hiszen a büntetést egy évre felfüggesztette a szövetség, így ha ismét megszegik az alapvető viselkedési szabályokat, az eredeti szankció súlyozottan érvénybe lép.

A fellebbezés adminisztrációs költségeit a katalán klub állta.