Az U20-as bronzérmeseink többsége sehol sem kell?

Az AEK, majd az Olympiakosz következett és most innen is  kifelé áll a szekere rúdja.
Az Olympiakosz leigazolta Németh korábbi csapattársát, az AEK Athén algériai játékosát, Rafik Dzsebburt. Németh most kölcsönbe kerülhetne több görög alsóházi klubhoz: egyaránt érdeklődik iránta a kiesőjelöltek közül a Panszerraikosz, a Kerkyra, a tökutolsó Lárisza és az újonc Volosz. Érkezett spanyol érdeklődés is, akár a másodosztályú Villarreal B is lehet a következő állomás.

És itt álljunk meg egy pillanatra. A hazai futball elmúlt 25 évének legnagyobb sikerét elérő – és sokak által habzó szájjal ordítva azonnal a nagyválogatottba követelt – gárdából elenyésző számú azon játékosok száma, akik 2 évvel később elmondhatják magukról, hogy megfelelően profitáltak a sikerből.
Koman Vladimir az üdítő példa, a Samdporia középpályására, illetve karrierjére nem lehet panasz. Korcsmár Zsolt most a norvég Brann Bergenhez került, nem lebecsülendő, de már nem ugyanaz a szint. Gulácsi Péter az angol harmadosztályú Tranmere Roversben legalább már védhet, Varga Roland az ismert nevű, de most mélyen lévő olasz Foggiában légióskodik, Futács Márkó az Ingolstadtban a hétvégén időhúzó csere volt a Duisburg ellen.
A Magyarországon maradtak többsége játszik az NB I-ben vagy az NB II-ben, de hát ezekről a ligákról tudjuk, hogy milyen színvonalat képviselnek. Kérdés, mennyi ebben a játékosok hibája, mennyi a nem megfelelő menedzselésé, és mennyi azon egyszerű – a nemzetközi futballpiacon semmit sem érő – tényé, hogy magyarok?