Friss hírek

Az olimpiai szereplés a tét a súlyemelő Eb-n

Az április 9. és 15. között sorra kerülő törökországi Európa-bajnokságon a férfiaknál öt, a nőknél négy versenyző alkotta magyar csapat próbálja meg kiharcolni a még lehetséges egy-egy kvótát a londoni nyári olimpiára. A névsor azután vált teljessé, hogy a válogatottak Bökfi János szövetségi kapitány előtt felmérőn vizsgáztak felkészültségükből a tatai edzőtáborban.

""

„A táborba minden jelölt nagyon jó állapotban érkezett, valamennyien kiválóan teljesítettek egész héten, meggyőző eredményeket produkáltak – mondta szombaton a szakvezető az MTI-nek. – Egyedül Kiss Attilával nem számolhatok, aki vírusos fertőzése miatt kiesett abból a csapatból, amely Antalyában versenyez. Így hatfős helyett öttagú férfi válogatott áll csatasorba az Eb-n, de ötüknek is be kell tudniuk férkőzni az első hét közé a csapatsorrendben, s akkor egy versenyzőt küldhetünk az olimpiára. A lányoknál is végleges a gárda összetétele: a három rutinos emelőnk mellé negyedikként egy 1995-ös születésű tehetség, Szilágyi Kinga került be. A női csapatnak a legjobb hatban kell végeznie, hogy a lehetséges egy kvótát megszerezzük, nagyon bízom benne, hogy nekik is sikerül.”

Ami az egyéni teljesítményeket illeti, Bökfi János azt mondta, hogy a férfiaknál különösen Baranyai János állított ki magáról kiváló bizonyítványt, de – szavai szerint „odatette magát Gyurkovics Ferenc és világbajnoki formát mutatott a tavaly vb-hatodik, előolimpián győztes Nagy Péter” is.

Az erős hölgyek közül Nagy Nikolettától azt reméli a kapitány, hogy súlycsoportjában a szűk élmezőnyben végez, a 2004-es olimpiai ezüstérmes Krutzler Eszterrel szemben pedig az az elvárás, hogy összetettben 230 kiló fölé kerüljön, amivel már érmes lehet a törökországi kontinentális viadalon.

Az Eb-csapatok összetétele:

férfiak:

62 kg: Soóky Gergely
69 kg: Lerch Zsolt
85 kg: Baranyai János
105 kg: Gyurkovics Ferenc
plusz 105 kg: Nagy Péter

nők:

63 kg: Nagy Nikoletta és Szilágyi Kinga
69 kg: Krutzler Eszter
plusz 75 kg: Magát Krisztina