Egy címvédés történt a vívók országos bajnokságának egyéni versenyeiben: női párbajtőrben Muhari Eszter ismételt. Férfi párbajtőrben Bakos Bálint, férfi kardban Rabb Krisztián, női kardban Szűcs Luca, férfi tőrben Tóth Gergely, női tőrben Kondricz Kata győzött.
A selejtezőkkel kezdődött ob-n az egyéni versenyek mezőnyei a legjobb 32-ig jutottak el pénteken a BOK Csarnokban.
A bajnokság nyitónapja egy komoly meglepetést tartogatott, a 64-ből a 32 közé kerülésért vívott asszójában kikapott a csapatban idén olimpiai bajnok, tavaly egyéniben vb-aranyérmes Koch Máté.
Ebben a szakágban, melyben hagyományosan a legnagyobb mezőny gyűlt össze – ezúttal 158 vívó lépett pástra -, egy ágra került a párizsi játékokon nyáron a válogatottal aranyérmes Andrásfi Tibor és a hosszabb szünet után most visszatérő Siklósi Gergely. A nyolcaddöntőben utóbbi nyert simán, 15-8-ra, a következő körben azonban ő is búcsúzott, egy tussal kapott ki Koska-G. Bendegúztól.
„Szó szerint beestem a bajnokságra. Jól éreztem magam, de a végére elfáradtam. A vívóspecifikus mozgásom még nem az igazi” – összegzett röviden az MTI-nek Siklósi.
Női párbajtőrben az olimpiai bronzérmes Muhari Eszter magabiztosan menetelt a döntőig, ahol címét megvédve klubtársát, Büki Lilit is legyőzte, szoros asszóban.
„Nincs könnyű vagy nehéz bajnoki győzelem, minden eddigi nehéz volt. A mostani azért, mert klubtársam és barátnőm ellen vívtam a döntőben” – nyilatkozott az Amerikában tanuló győztes, aki elárulta, január közepén tér vissza a tengerentúlra.
Férfi kardban az olimpiai ezüstérmes csapatból szeptemberi Achilles-ín-műtétje miatt hiányzott a háromszoros egyéni ötkarikás bajnok Szilágyi Áron, valamint az egyéniben vb-arany- és -ezüstérmes Szatmári András.
Ott volt viszont a teremben a hosszabb szünet után újra versenyző, címvédő Gémesi Csanád, illetve az olimpiát követően az edzéseket és a versenyeket korábban elkezdő Rabb Krisztián. Az előző finálét éppen ők ketten vívták, akkor Gémesi nyert 15-12-re, most a negyeddöntőben utóbbi, ugyanennyire. Fordulatos volt a küzdelem, a 38 éves Gémesi 1-4-ről 8-4-re fordított, majd a 23 esztendős Rabb akciói voltak pontosak. A Vasas fiatal vívója végül az aranyéremig menetelt.
„Nagyon jó kis asszót vívtunk, magamat is megleptem” – mondta Gémesi, hozzátéve, hogy bár október óta edz, januárra tervezte a visszatérést a versenyzéshez, ezzel együtt nem módosított a felkészülésén az után, hogy november elején kiderült, a tavaszra tervezett ob-t előrehozták.
Női kardban két kétszeres csapatvilágbajnok, Battai Sugár és Pusztai Liza került szembe az előző ob döntőjében, ezúttal viszont már korábban kiestek mindketten: Battait Pusztai búcsúztatta a 16 között, Pusztait pedig a későbbi ezüstérmes, a válogatottal egyszeres vb-győztes Katona Renáta a negyeddöntőben.
A finálét a kétszeres vb-aranyérmes Szűcs Luca nyerte.
Férfi tőrben a legjobb nyolc között találkozott a szakág két jelenlegi legeredményesebb vívója, Dósa Dániel és a címvédőként szereplő Szemes Gergő, utóbbi komoly hátrányból fordított, az elődöntőben viszont már ő is búcsúzott.
Az aranyérem ferencvárosi klubtársáé, Tóth Gergelyé lett. Női tőrben a korábban egymás után háromszor győztes Kondricz Kata nyert, a döntőben a címvédő Pásztor Flórát két tussal felülmúlva. A győztes 6:0-ra és 9:2-re vezetett, de a párizsi olimpián is szerepelt Pásztor harcmodort váltott és két tusra felzárkózott.
„Fordulatos, jó asszó volt, örülök, hogy visszaszereztem a bajnoki címet” – értékelt az immár négyszeres bajnok Kondricz.
Ob, egyéni eredmények:
férfi kard (87 induló):
elődöntő:
Iliász Nikolász (DSI Debrecen)-Petrucz Mirkó (TFSE) 15-8
Rabb Krisztián (Vasas)-Tóth Bertalan (TFSE) 15-14
döntő: Rabb-Iliász 15-8
A végeredmény: 1. Rabb Krisztián, 2. Iliász Nikolász, 3. Petrucz Mirkó és Tóth Bertalan
női kard (47):
elődöntő:
Katona Renáta (Vasas)-Domonkos Emese (Vasas) 15-9
Szűcs Luca (BVSC)-Csonka Dorottya Emma (Vasas) 15-9
döntő: Szűcs-Katona 15-11
A végeredmény: 1. Szűcs Luca, 2. Katona Renáta, 3. Domonkos Emese és Csonka Dorottya
férfi párbajtőr (158):
elődöntő:
Somody Soma (MTK Budapest)-Rédli András (BHSE) 15-13
Bakos Bálint (Vasas) – Koska-G. Bendegúz (MTK Budapest) 15-8
döntő: Bakos-Somody 15-13
A végeredmény: 1. Bakos Bálint, 2. Somody Soma, 3. Rédli András és Koska-G Bendegúz
női párbajtőr (94):
elődöntő:
Büki Lili (TSC)-Wimmer Dorina (UTE) 15-12
Muhari Eszter (TSC)-Horváth Lotti (FTC) 15-9
döntő: Muhari-Büki 10-8
A végeredmény: 1. Muhari Eszter, 2. Büki Lili, 3. Wimmer Dorina és Horváth Lotti
férfi tőr (63):
elődöntő:
Tóth Gergely (FTC)-Szemes Gergő (FTC) 15-8
Bodor Áron (Ludovika)-Gergely Zoltán (FTC) 15-10
döntő: Tóth-Bodor 15-7
A végeredmény: 1. Tóth Gergely, 2. Bodor Áron, 3. Szemes Gergő Gergely Zoltán
női tőr (44):
elődöntő:
Pásztor Flóra (Törekvés)-Kollár Anna (Törekvés) 15-9
Kondricz Kata (BHSE)-Mesteri Viktória (Törekvés) 15-10
döntő: Kondricz-Pásztor 15-13
A végeredmény: 1. Kondricz Kata, 2. Pásztor Flóra, 3. Kollár Anna és Mesteri Viktória
Vasárnap a csapatversenyekre kerül sor a BOK Csarnokban