Amerikai sportok

Az NBA mai játéknapján nem hibáztak a nagyok

Egymás után nyolcadik mérkőzését is behúzta a Boston Celtics, mely ezúttal a Denver Nuggets csapatának adott kosár leckét. A találkozón a rekordbajnok most is megcsinálta a Doc Rivers-féle egy negyedes nagy rohanást, igaz nem a második vagy a harmadikban, hanem már az első játékrészben átszaladt az ellenfelén a Celtics. Az említett negyedben a Kevin Garnett, Paul Pierce, Ray Allen, Shaquille O’Nea, Glen Davis ötös 14 ponttal verte a meglepett Denvert, mely így is eljutott 21 egységig. Szintén a csapategységével tart ott a San Antonio Spurs ahol, ugyanis a mai Golden State Warriors felett aratott győzelem során hatan is elérték a 10 pontot, közülük a magánéleti problémákkal küzdő Tony Paker emelkedett ki a maga 19 dobott pontjával. Érdekesség, hogy a kezdő ötösből csak Tim Duncan marad 10 pont alatt (8). Pont mint a Boston, úgy a Spurs is erősen kezdte az összecsapást, ugyanis 10 egységgel dobott többet az első negyedben, mint a Warriors, ahonnan már nem volt visszaút, sőt megszorítani is csak a második játékrészben tudta a hazaiakat, akkor döntetlen hozta azt a 12 percet. A texasi csapat káprázatos 18-3-as mérleggel áll. Csapategységről aligha, de kiemelkedő egyéni teljesítményekről viszont lehet írni a Miami Heat-nél, mely hatodik összecsapását nyerte meg egymás után. A mai napon nem is akármelyik csapatot sikerült két vállra fektetni, ugyanis az Északnyugati csoport első helyén álló Utah Jazzt verték meg, idegenben. A floridai csapat legjobbja a 33 pontig jutó LeBron James volt, rajta kívül kiemelendő még Dwyane Wade 28 pont és a három nagy közé befurakodó litván Zydrunas Ilgauskas, aki 16 pontot és 10 lepattanót szerzett az összecsapáson. Kevés volt az olasz Andrea Bargnani 41 dobott pontja a Toronto Raptorsnak a győzelemhez, ugyanis csapata kikapott a sorozatban hatodik mérkőzését megnyerő New York Knicks-től. A találkozó izgalmas véghajrát hozott ahol végig fej-fej mellett haladó  két alakulat hol Bargnani, hol pedig a mérkőzésen dupla duplát elérő (34 pont, 14 lepattanó) Amare Stoudemire dobott pontot de az összecsapást Raymond Felton döntötte el, aki két másodperccel a dudaszó előtt dobott egy három pontost. Egymást követő hatodik mérkőzésen sem tudott nyerni a Cleveland Cavaliers, mely a Chicago Bulls ellen maradt alul a mai játéknapon. Kevin Love 22 pontja és 21 lepattanójával. Megint nem tudott mit kezdeni a Minnesota Timberwolves mely a Kevin Durant (30 pont, 11 lepattanó) vezette Oklahoma City Thundertől kaptak ki otthon. Andrew Bogut a dudaszó pillanatában elengedett két pontosával nyert a Milwaukee Bucks az Indian Pacers ellen. Derek Fischer is a dudaszó pillantában mentette meg a Los Angeles Lakerst, mely városi rangadót nyert a Los Angeles Clippers ellen,

Eredmények:
Boston Celtics – Denver Nuggets 105-89
Cleveland Cavaliers – Chicago Bulls 83-89
New York Knicks – Toronto Raptors 113-110
Milwaukee Bucks – Indiana Pacers 97-95
Minnesota Timberwolves – Oklahoma City Thunder 103-111
New Orleans Hornets – Detroit Pistons 93-74
San Antonio Spurs – Golden State Warriors 111-94
Phoenix Suns – Memphis Grizzlies 98-104
Utah Jazz – Miami Heat 98-111
Sacramento Kings – Washington Wizards 116-91
Los Angeles Clippers – Los Angles Lakers 86-87