Magyar foci

Az NB III-as keretből erősített a Haladás

Július11-én, szerdán Czafit Richárd jól megérdemelt pihenőjét töltve talán éppen gyenesdiási otthonából sétált le a Balaton-partra, hogy a magyar tenger hullámai között valahogy túlélje a 35 fokos kánikulát, amikor megcsörrent a telefonja. Lehet, amikor felvette és a másik oldalon beleszóltak, azt hitte: semmi kétség, hőgutát kapott. A telefonáló ugyanis azt kérte: pénteken jelentkezzen edzésre a Haladás felnőtt csapatánál.

– Nem tagadom, meglepődtem, amikor szerdán telefonáltak, és közölték, pénteken edzésre várnak a Haladáshoz – mondta Czafit Richárd. – Volt bennem egy kis félsz, hiszen míg a felnőtt csapat futballistái hetek óta keményen edzenek, én ugye jóideje nem tréningeztem. Jó, persze teljesen nem álltam le a nyári szünet alatt sem, futottam, úsztam idehaza is, de azért egy edzéssel beszállni egy orosz csapat ellen, hát… Végül a 60. percben álltam be a Rosztov ellen, és bár kellett pár perc, mire felvettem a tempót, utána már nem volt gond, felszabadultan és szerintem jól is futballoztam. A meccs után külön nem értékelte teljesítményemet Artner Tamás "bá", csupán elmondta, hogy hétfőn kik mennek az NB II-es, és ki az, aki csatlakozik az NB I-es kerethez. Nos, utóbbinál egyedül az én nevem hangzott el. AusztriábólTóth Miklós hozott haza – a Haladás ügyvezetője Czafithoz hasonlóan Gyenesdiáson lakik – aki elmondta, hétfőn profiszerződést ír alá velem. Nem tagadom, boldog vagyok, hiszen nagyot fordult velem a világ, pár napja még úgy készültem, hogy hétfőn az NB II-es gárdánál jelentkezem, ehelyett pénteken Keneseiékkel edzettem, szombaton edzőmeccset játszottam, hétfőn pedig az első csapattal együtt készülök. Nem bánom, hogy pár nappal lerövidült a szabadságom.

""

Jól sikerült a tavalyi, NB III-as szezonom, az első négy fordulóban öt gólt szereztem, majd a Pápa II. ellen elszenvedett combizomsérülésem után sajnos ősszel többet már nem is játszottam  – folytatta Czafit. – Tavasszal azonban ismét szépen termeltem a gólokat, összesen 16 meccsen játszottam, és 12 gólt szereztem. Tisztában vagyok vele, hogy az első csapatnál jó csatárok vannak, de idővel szeretném bebizonyítan, hogy helyem van a Haladásban. Most egyelőre az lehet a célom, hogy az NB II-ben minél sok gólt szerezzek, emellett boldog lennék, ha az NB I-es meccseken minél gyakrabban a keret tagja lehetnék.