""

Az MTK Budapest FC remekül kezdte az FK Senica elleni visszavágót, ugyanis a 2. percben megszerezhette volna a vezetést. Kanta József fantasztikus passza után Könyves Norbert léphetett ki, de Pavel Kamesch remekül mozdult ki a kapujából és védeni tudott. A támadó véletlenül fejbe rúgta a hazaiak kapusát, akit percekig ápoltak.

A 7. és a 8. minutumban a Senica a kapujához szegezte az MTK-t. A 23. percben bebizonyosodott, hogy zavarba hozható a senicai védelem, ugyanis Könyves csapott le egy labdára, sajnos a támadó lövését, ezúttal is védeni tudta Kamesch. Három perccel később egy hatalmas hazai bedobás után Tomás Kóna fejelhetett öt méterről a kapu fölé.

A 40. percben egy pocsék szabadrúgás után Rácz Ferenc találta el rosszul a labdát, amely Blackburn elé került. A támadó a kapu fölé rúgta a játékszert. Oleksandr Derdo az első félidőben öt sárga lapot osztott ki és nem engedte a folyamatos játékot.

MINDEN TOVÁBBI RÉSZLET ÉLŐ KÖZVETÍTÉSÜNKBEN!

Az első mérkőzés második félidejéhez képest az MTK most a játékrész kezdetétől fogva ráerőltette játékát az ellenfelére. Az 50. percben Kantát buktatták a 16-on belül, az ukrán bíró a tizenegyespontra mutatott. Kanta az első összecsapáshoz képest most berúgta a büntetőt. Az MTK csapatkapitánya magabiztosan a jobb alsó sarokba rúgta a labdát.

A gól után a Senica átvette a játék irányítását. A 63. percben Tomás Kóna jobb oldali beadása után Petr Pavlík rúgta négy méterről a kapu fölé a labdát. A 70. percben az MTK a második összecsapáson is piros lapot kapott. Vadnai Dániel hátulról csúszott rá Wijlaars lábára, emiatt megkapta második sárga lapját. Két perccel a kiállítás után egy jobb oldali beadást követően Rolando Blackburn fejelt az MTK kapujába.

A 87. percben a Senica megpecsételte az MTK sorsát. Rolando Blackburn csúsztatta Jan Kalabiskához a labdát, aki 15 méterről a kapuba rúgta a játékszert, ezzel a találattal továbbjutott a szlovák csapat. Az MTK a két mérkőzésen nyújtott teljesítménye alapján továbbjutást érdemelt volna, de a két piros lap döntően befolyásolta a párharc végkimenetelét.

EURÓPA LIGA
Első forduló, visszavágó
FK Senica – MTK Budapest FC 2-1 (0-0)
Senica, Stadión FK Senica, vezeti: Oleksandr Derdo (Mykola Levko, Igor Bytskalo)
FK Senica: Kamesch – Krizko, Pavlik, E. Brabec, Kalabiska – Wijlaars, Kóna – Divis (Oliver 92.), Hosek (Diarrassouba 60.), Durica (Bolinha 90.) – Blackburn
MTK Budapest FC: Hegedüs – Wolfe, Kelemen, Vukmir, Hidvégi – Zsidai, Kanta, – Könyves, Lázok (Nikházi 74.), Rácz (Csiki szünetben), Vadnai
Gólszerző: Blackburn (72.), Kalabiska (87.) illetve Kanta (50. – 11-esből)
Sárga lap: Wijlaars (24.), Kalabiska (35.), Blackburn (89.), Bolinha (92.)  illetve Zsidai (30.), Lázok (37.), Vadnai (39., 70.)
Piros lap: Vadnai (70.)
Továbbjutott az FK Senica 3-2-es összesítéssel