Az kockáztat, aki nem kockáztat
A Torres-Pedro cserével a spanyolok feláldozták a centerjátékot azért, hogy megfojtsák az ellenfél támadásépítését, elsősorban ezzel nyerték meg a meccset. A németek olyan messze játszottak a spanyol kaputól, hogy labdaszerzés után reménytelen helyzetbe kerültek, hiszen egyénileg nem olyan jók, hogy egy agresszív letámadást játszó csapat ellen pontos összjátékkal fel tudják hozni a labdát.
Ennek az lett a következménye, hogy Özilnek mélyen a saját térfelére kellett visszajönnie labdákért, de őt is körbevették, ráadásul Podolskit és Trochowskit továbbra sem lehetett hosszú labdákkal futtatni.
Azzal, hogy Trochowski és Podolski is elsősorban a védekezésre figyelt, Németország feladta a legnagyobb előnyét, azt a fajta játékrendszert, amiben a játékosok egyéni képességei felértékelődnek. Minden energiájukat lekötötte a védekezés, ami oda vezetett, hogy Schweinsteiger és Khedira tulajdonképpen Xavi, Iniesta, és Busquets (vagy Xabi Alonso) ellen futballozott a középpályán, ez pedig roppant kellemetlen élmény a világ bármely párosának. A németek elveszítették a középpályát és a támadókat összekötő kapcsot.
A németeknek muszáj volt azzal válaszolni az emberhátrány kiegyenlítésére, hogy szélső középpályásaik befelé tolódtak, ezzel viszont Ramos és Capdevila előtt nyílt terület. A kör bezárult, Del Bosque folyamatos emberfölényt sakkozott ki magának.
Mivel a spanyolok taktikája gyakorlatilag a nullára csökkentette a német kontrák lehetőségét, nemcsak a középpályásaik, de még Ramos és Capdevila is bátran felléphetett a támadásokkal. A variációk lehetősége végtelenné vált, a rengeteg keresztmozgással szétzilálták a német védelmet.
Spanyolország számára több lehetőség is nyílt a gólszerzésre, egyaránt alapozhattak az átlövésekre, a beadásokra és az egyéni megoldásokra. A meccset a németekre nehezedő konstans nyomás döntötte el, a gólt Puyol fejelte, de tulajdonképpen csak idő kérdése volt, a spanyolok mikor használják ki a védelem valamelyik hibáját.
A németeknek csak akkor lett volna esélyük, ha nem akarják Xavit és Iniestát minden áron kikapcsolni, és legalább az egyik oldalukon hagynak maguknak esélyt a támadásvezetésre. Posztonként a spanyol válogatott sokkal erősebb, a németek pedig ezúttal nem tudták használni a legfőbb erényük alapjául szolgáló játékrendszert, anélkül pedig nem volt valós esélyük.
Spanyolország a játék minden elemében jobb volt ellenfelénél, teljesen megérdemelten játszhatnak döntőt Hollandiával.
A meccset – durva egyszerűsítéssel – egy képen is össze lehet foglalni. Azonos színnel az egymás ellen játszó csoportok vannak jelölve. A spanyolok 3 a 2 ellen védekeznek, és szintén 3 a 2 ellen támadnak. Game over.
"Az kockáztat igazán, aki nem kockáztat" – szokta mondogatni Guardiola, és az elődöntő őt igazolta. Del Bosque csapata legnagyobb erényére játszott rá, míg Löw pont tompította azt. Igaz, az ő dolga sokkal nehezebb volt, de a csapata alapvető karakterét nem lett volna szabad feladnia.
