Nemzetközi labdarúgás

Az Internek az AS Roma ellen kell pontokat szereznie

A második Internazionale és a harmadik AS Roma fővárosi összecsapása jelenti az olasz labdarúgó-bajnokság 17. fordulójának csúcsmérkőzését.

A hétközi forduló a rómaiaknak sikerült jobban, ugyanis 3-1-re nyertek a Crotone otthonában, míg az Inter nagy meglepetésre 2-1-re kikapott a Sampdoria vendégeként.

A két csapatnak ez lesz a 208. egymás elleni összecsapása, 90 milánói siker és 56 döntetlen mellett eddig 61 alkalommal diadalmaskodott az AS Roma. Ebben a párosításban a legutóbbi öt találkozó döntetlenre végződött, legutóbb az Internazionale tudott nyerni, még 2017 nyarán.

A listavezető AC Milan, az európai topligákban utolsóként, elvesztette veretlenségét szerdán, amikor hazai pályán 3-1-re kikapott a Juventustól. A piros-feketék 304 nap után vesztettek újra a Serie A-ban, szombat este ismét torinói ellenfele lesz az együttesnek a San Siro Stadionban.

A győzelemtől minden bizonnyal magabiztos, negyedik helyen álló Juventus ezúttal sem számíthat könnyű meccsre, mivel az ötödik Sassuolót látja vendégül.

A Balogh Botondot foglalkoztató Parma csütörtökön edzőváltáson esett át, és vasárnap a Lazio ellen már a régi-új trénerrel, Roberto D’Aversával próbál meg elmozdulni a kieső helyről.

Serie A, 17. forduló:


szombat:

Benevento-Atalanta 15.00
Genoa-Bologna 18.00
AC Milan-Torino 20.45

vasárnap:

AS Roma-Internazionale 12.30
Parma-Lazio 15.00
Udinese-Napoli 15.00
Verona-Crotone 15.00
Fiorentina-Cagliari 15.00
Juventus-Sassuolo 20.45

hétfő:

Spezia-Sampdoria 20.45

A tabella:
1. AC Milan 16 35-19 37 pont
2. Internazionale 16 41-21 36
3. AS Roma 16 35-24 33
4. Juventus 15 32-15 30
5. Sassuolo 16 29-23 29
6. Napoli 15 32-15 28
7. Atalanta 15 36-21 28
8. Lazio 16 25-25 25
9. Verona 16 20-15 24
10. Benevento 16 19-26 21
11. Sampdoria 16 25-26 20
12. Bologna 16 23-29 17
13. Udinese 15 17-23 16
14. Fiorentina 16 17-23 15
15. Cagliari 16 23-33 14
16. Spezia 16 21-31 14
17. Torino 16 26-33 12
18. Parma 16 13-31 12
19. Genoa 16 16-30 11
20. Crotone 16 16-38 9

Borítókép: facebook/Inter