Forma-1 / Motorsport

Az FIA módosította a vitatott "Verstappen-szabályt"

Az FIA módosította az egyik szabályát, amely lehetővé teszi Andrea Kimi Antonelli számára, hogy még akár az idén, 18 éves kora előtt bemutatkozhasson az F1-ben.

Miután Max Verstappen 2015-ben történelmet írt azzal, hogy 17 évével és 166 napjával a sportág legfiatalabb versenyzője lett a Toro Rossóval, az FIA megváltoztatta az erre vonatkozó szabályait, hogy minden szuperlicensz birtokosnak legalább 18 évesnek kell lennie ahhoz, hogy a legmagasabb szinten versenyezhessen.

A Mercedes junior Antonelli felbukkanása azonban ahhoz vezetett, hogy a motorsport világszervezetéhez beérkezett egy kérelem a szabály megváltoztatására. Úgy tudni, hogy a Williams részéről érkezett ez a kérés. Az olasz csak a Holland Nagydíj hétvégéjének vasárnapján tölti be a 18. életévét.

Az FIA egy hónapos mérlegelés után közzétette a Nemzetközi Sportkódex frissített változatát, amely megnyitotta az utat a szervezet által adandó felmentés előtt.

A szabályzat mostantól kimondja: "A versenyzőnek legalább 18 évesnek kell lennie az első F1-es versenyének kezdetén. Az FIA kizárólagos belátása szerint egy olyan versenyző, aki úgy ítéli meg, hogy a közelmúltban és folyamatosan kiemelkedő képességekről és érettségről tett tanúbizonyságot az együléses formula autós versenyeken, 17 éves korában is kaphat szuperlicencet.".

Korábban a szabály azt is kimondta, hogy a versenyzőknek érvényes forgalmi jogosítvánnyal kell rendelkezniük, amikor először megkérvényezik a szuperlicencet. Ezt most eltörölték. Olaszországban a minimális vezetési korhatár 18 év.

Borítókép: Getty Images