Röplabda

Az Európai Röplabda Szövetség elnöke a magyar Eb-pályázatot is támogatja

A luxemburgi sportvezető többek között erről is beszélt azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Magyar Röplabda Szövetség csütörtökön tartott Budapesten abból apropóból, hogy a CEV vezetése hétvégén a fővárosban tartja ülését.

André Meyer délelőtt Tóth Tamással, a Magyar Röplabda Szövetség (MRSZ) elnökével együtt vett részt egy megbeszélésén Czene Attila sportért felelős államtitkárral. "Az államtitkár úrral történt egyeztetésen megbizonyosodtam róla, hogy a magyar szövetség elnöke mennyire sokat tesz ezért a sportágért. Világossá tettem, hogy a mi szervezetünk minden szükséges segítséget megad majd, de persze szükség van a megfelelő politikai háttérre is" – nyilatkozta a CEV vezetője.

Tóth Tamás hozzátette: az MRSZ-nek az Európa-bajnokság – amelyre április végéig kell jelentkezni, döntés pedig novemberben várható – megrendezése mellett több komoly terve is van. Az egyik legfontosabb ezek közül a 2012-re beadott iskolai program beindítása lesz, megbeszélésükön Czene Attila támogatásáról biztosította az elnököt, emellett elmondta, hogy a program meghatározó is lehet a jövőben, különösen a női szakág kapcsán. Az elnök hozzátette, mindenképpen szeretné elérni, hogy a röplabda ne maradjon az öt látványsport "árnyékában", és mindent el fog követni annak érdekében, hogy az év végén esedékes bővítésnél bekerüljön közéjük.

Tóth Tamás egyúttal jelezte, hogy a nemzetközi szövetség (FIVB) szeptemberi elnökválasztásán André Meyert fogja támogatni.