Magyar foci

Az északír labdarúgás legnagyobb napja lesz a hétfői

Sofőrünk, aki a repülőtérről a szállásunkra vitt minket (a hotel pár percnyi sétára van a stadiontól, de alig pár másodpercre a bejáratától egy igazi ír sportkocsma van), annyit mondott, hogy ő nem északír, hanem ír, és egyáltalán nem érdekli, mit játszik majd egymással holnap a két csapat. Az út során viszont büszkén mutatta a belfasti ügetőt, amely a kocsiból nézve remek létesítménynek tűnt.
 
Az újságokban viszont arról írnak, hogy a hazai válogatott játékosai pontosan tisztában vannak azzal, hogy életük legnagyobb lehetősége előtt állnak, több kommentár leszögezte, a mostani generáció valaha volt legfontosabb meccse lesz a holnapi, hiszen győzelme esetén a gárda kijutna a nyári Európa-bajnokságra.
 
""
 
A Belfast Telegraph mai számában, a szövetségi kapitány, Michael O’Neill a következőket mondta.
 
„Életünk legfontosabb meccse lesz a holnapi. Nagyon jól ismerjük a magyarokat, tisztában vagyunk az erősségeikkel. Viszont nyertünk már ellenük idegenben, így nincs mitől félnünk.” A sajtótájékoztatón ezt tette még hozzá: „Már kissé átalakult a magyar csapat, de még így is ismerjük. Magabiztosan várjuk a holnapi meccset. Tudjuk, hogy a magyarok nem kaptak gólt az utolsó öt meccsükön, de bízunk benne, hogy nekünk sikerül feltörnünk a védelmüket. Nem játszhatunk döntetlenre, ahogyan Románia ellen, egyértelmű célunk a három pont megszerzése.”
 
Belfastban egyébként, nem meglepő módon, lóg az eső lába a levegőben, nagyjából 15 fok van és a szél is fúj. Hamarosan edz a magyar válogatott, Bernd Storck sajtótájékoztatót tart, így hamarosan jelentkezünk a legfrissebb hírekkel.