Edzője szerint nem lesz a Barcelona kapusa, de a „karját nem tenné fel erre”

Pedig a spanyol újságok kitartóan hirdetik, hogy Joan Garcia sorsa már az FC Barcelona kezében van. Az Espanyol vezetőedzője viszont ezt tagadja
Hogy kinek lesz igaza? Még nem tudni, de a Diario AS beszámolója szerint az FC Barcelona már csak egy lépésre van attól, hogy megszerezze a városi rivális kapusát.
Manolo Gonzalez, az Espanyol trénere az újságírók megkeresésére azonban ismét cáfolta azt a hírt. Vagyis tudomása szerint a kapusa nem hagyja el nemhogy az országot, hanem a csapatás sem. Persze azért mérget nem venne erre.
„Lehet, hogy már eladták, de a klub nekem nem mondott erről semmit. Személy szerint erősen kétlem, hogy az FC Barcelona megveszi. Nem azt mondom, hogy az egyik karomat feltenném erre, de majdnem.”
Azaz azért abszolút nem biztos ebben még a vezetőedője sem, hogy Garcia marad.
Annak ellenére, hogy Fran Garagarza, a sportigazgató, két alkalommal is tagadta, hogy a a spanyol bajnok érdeklődött volna náluk.
Annak ellenére, hogy a katalán sajtóba bevette magát a hír már napok óta.
A Barcelona kapuskérdése természetesen Marc-André ter Stegenen áll vagy bukik.
Ugyanis az Espanyol hálóőre csak akkor lenne hajlandó a városon belül elköltözni, hogyha garanciát kap arra, hogy versenyhelyzet lesz az első számú kapusposztért a spanyol bajnoknál. Neki erre lenne szüksége. Mindez nagy kérdőjel úgy, hogy a német csapatkapitánynak még mindig három év van hátra a szerződéséből.
Ha viszont a Barcelona végül lemond Garciáról, akkor számára nyitva áll az út a Premier League-be.
Jelen állás szerint ez a második nagyon esélyes opció.
Hiszen több angol együttes, így a Newcastle-t és a Manchester United is készen áll arra, hogy bejelentkezzen érte.
Garciát 20 millió euróra becsülik az irányadó portálok. Ami bőven megfizethető. Sőt mindenféleképpen egy jövőbe mutató üzletet jelentene bármelyik klubnak.