Nemzetközi labdarúgásOlasz foci

„Az erőszak megöli a futballt” – kemény üzenet a római derbi előtt

Kép forrása: Getty Images

Róma ismét futball-lázban ég, hiszen vasárnap jön a fővárosi rangadó: az AS Roma a Laziót fogadja az Olimpicóban.

A Giallorossi élére nyáron kinevezett Gian Piero Gasperini első római derbijére készül. A 67 éves szakember nemcsak a pályán vár kőkemény csatát, hanem a lelátókon is óvatosságra intett.

„Fontos és különleges mérkőzésről van szó. A városban óriási a rivalizálás. Sokan úgy tartják, hogy ez a találkozó önálló súllyal bír, hiszen a következő hetek hangulatát is meghatározza” – mondta a Roma edzője a DAZN-nak.

Bejelentették, majd rögtön megsérült a sztárigazolás

Gasperini hangsúlyozta, reményei szerint az indulatok nem terjednek túl a pályán kívülre.

„Szeretném, ha intenzív és kemény derbit játszanánk, ahol mindenki a legjobbját nyújtja. De a pályán kívül nyugodtabb körülményeket várok, mint legutóbb.

A gúnyolódás belefér, de az erőszak megöli a futballt” – fejtette ki álláspontját.

Az olasz sajtó beszámolói szerint fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be az Olimpico környékén.

A lapok úgy tudják, tartani lehet attól, hogy külföldi ultrák – többek között az Atlético Madrid és a West Ham csoportjai – is csatlakoznak a Lazio és a Roma kemény magjához.

Gasperini ugyanakkor örül, hogy ismét megmérkőzhet kollégájával, Maurizio Sarrival.

„Jó érzés lesz találkozni a római derbin. Sokszor játszottunk egymás ellen, mindig kölcsönös tisztelettel, tudva, hogy egy szervezett, világos elképzelésekkel rendelkező csapat ellen készülünk. Remélem, jó mérkőzés lesz a szurkolóknak, amely mindkét edző felfogását méltóképpen képviseli” – jegyezte meg a Farkasok trénere.

A Roma eddigi mérlege Gasperini irányításával két győzelem és egy vereség. A tréner elégedetten beszélt játékosairól.

„Nagyon örülök annak, ahogyan az első két hónapban dolgoztak. Fontos volt rögtön megtalálni a közös hangot. Az eredmények lépésről lépésre épülnek fel. Az alapelvek, amelyek eddig is segítettek, most is vezérelnek: mindig figyelni kell az ellenfélre, és a saját játékosaid képességeire is” – zárta mondandóját.

A tavalyi szezonban a Roma örülhetett a városi derbiket követően. Ősszel a sokat bírált Lorenzo Pellegrini és az azóta Milánhoz visszatérő Alexis Saelemaekers góljaival 2-0-ra verték a Laziót.

A tavaszi visszavágón Alessio Romagnoli fejesével sokáig az égszínkékek vezettek, ám Matías Soulé bombagóljával döntetlenre mentették a Farkasok a rangadót.

Vasárnap 12.30-kor ismét megmérkőzik egymással a két ősi rivális. Ezúttal vajon ki örül a végén?