Egyéni sportok

Az első hatba várják a magyar csapatot a szerdán kezdődő budapesti sakkolimpián

Kép forrása: MTI/Illyés Tibor

 Az elsőszámú magyar férfi csapat a hatba, a női pedig a legjobb tízbe kerülést tűzte ki célul a 45., budapesti sakkolimpián.

Jó érzés újra egy csapatban lenni a közös célért”

Utalt a hétfői sajtótájékoztatón Rapport Richárdra és Lékó Péterre, a válogatott két nagy visszatérőjére Ács Péter, aki immár szövetségi kapitányként segíti őket. „A kilencedik kiemelés a mienk, azaz az élmezőnybe tartozunk és szeretnénk ott is zárni. A legjobb hat közé kerülés már siker lenne. A felkészülés kiválóan sikerült a több edzőtábornak köszönhetően”.

A szakvezető ismertetése szerint az első csapatban a két hazai klasszis mellett a harmadik táblán a tavaly Magyarországra költözött, orosz születésű Szanan Szjugirov szerepel majd, a válogatottat pedig a kieséses világbajnokságon nyolcaddöntős és kilencedik olimpiájára készülő Berkes Ferenc, továbbá legfiatalabbként a harmadik olimpiáján szereplő Gledura Benjamin teszi teljessé.

Rangidősként a tizedik olimpiáján asztalhoz ülő Lékó elárulta, nem gondolta, hogy visszatér, mivel csak úgy látta értelmét, ha Rapport is újra magyar színekben versenyez, de nem hitte, hogy ez megtörténhet.

A 45 éves nagymester, aki az első edzőtáborban még csak edzőként volt jelen, kifejtette, dupla erőbedobással kell játszania, mert éppen a visszatérésük miatt olyan játékosok estek ki a csapatból, mint Bánusz Tamás, aki így a második magyar csapatba szorult. Társairól szólva kiemelte Szjugirov tökéletes beilleszkedését, szerinte olyan, mintha évek óta a csapat tagja lenne.

„A felkészülésem ugyanúgy sikerült, mint az előző világversenyekre. Remélem, az eredmények ugyanúgy igazolnak majd, mint az elmúlt években” – jelentette ki a világranglistán 25. Rapport Richárd, aki az elmúlt időszakban román színekben versenyzett.

Fodor Tamás, a női csapat szövetségi kapitánya szerint a felkészülés során mindenki beletette a maximumot a munkába, ezért az első tízbe várja az együttest. Az első táblán a mindössze 17 éves Gaál Zsóka szerepel majd. A válogatottat 2006 óta erősítő Hoang Thanh Trang lesz a második táblán, Terbe Julianna a harmadikon, Papp Petra a negyediken, a tartalék pedig a rutint és tapasztalatot képviselő Lázárné Vajda Szidónia lesz.

„Nagyon sokat dolgoztam az elmúlt években, ennek gyümölcse beérett, de remélem, tovább érik a hazai olimpián” – fogalmazott a fiatal kora ellenére a világranglistán már 60. helyen álló Gaál.

A férfiak második csapatát irányító Medvegy Zoltán arról beszélt, hogy Boris Gelfand izraeli nagymester is segítette a felkészülést az edzőtáborban, Bánusz Tamás személyében pedig olyan játékosa is van, aki már szerepelt sakkolimpián. Kiemelte, hogy a játékosok baráti társaságot alkotnak, ami mindig fontos egy csapatverseny esetében.

Az U25-ös csapatot felügyelő Gonda László azt reméli, hogy fiatal csapata tíz hellyel előrébb tud végezni, mint az 54. kiemelése, de úgy vélte, jó formában akár ennél is jobb szereplés összejöhet.

A második számú női csapat vezetője, Galyas Miklós és a női U25-ös együttesért felelős Csonka Balázs azt hangsúlyozta, hogy játékosaiknak nagy ugródeszka lehet a sakkolimpia, sikernek pedig az számítana, ha kiemelési helyüknél előrébb végeznének.

A 45. sakkolimpia a keddi megnyitót követően szerdán rajtol. A svájci rendszerű, 11 fordulós viadal jövő vasárnap zárul, az egyetlen szabadnap jövő kedden lesz. Minden korábbinál több résztvevő indul: a nyílt szekcióban 196, a nőknél pedig 184 csapat versenyez egymással.

A magyar csapatok a budapesti sakkolimpián:

férfiak:

A csapat:

Berkes Ferenc, Gledura Benjámin, Lékó Péter, Rapport Richárd, Szanan Szjugirov; szövetségi kapitány: Ács Péter

B csapat:

Antal Gergely, Bánusz Tamás, Kozák Ádám, Papp Gábor, Prohászka Péter; szövetségi kapitány: Medvegy Zoltán

C (U25) csapat:

Juhász Ágoston, Kántor Gergely, Karácsonyi Gellért, Krstulovic Alex, Vanczák Tamás; szövetségi kapitány: Gonda László

nők:

A csapat:

Gaál Zsóka, Hoang Thanh Trang, Papp Petra, Terbe Julianna, Lázárné Vajda Szidónia; szövetségi kapitány: Fodor Tamás

B csapat:

Demeter Dorina, Karácsonyi Kata, Lakos Nikoletta, Mihók-Juhász Barbara, Terbe Zsuzsanna; szövetségi kapitány: Galyas Miklós

C (U25) csapat:

Tóth Lili, Sulyok Eszter, Gömböcz Zsófia, Nandin-Erdene Davaademberel, Sipos Stefánia; szövetségi kapitány: Csonka Balázs