Az első fele megvan: Varga Barnabás góljával nyert Jerevánban a magyar válogatott
Ezzel mindenképpen saját kezébe került a magyar labdarúgó-válogatott sorsa a pótselejtezőt illetően, de ez a kérdés akár már ma este eldőlhet.
A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött Örményország vendégeként az UEFA világbajnoki selejtezősorozat csoportkörének ötödik fordulójában. Ezzel még nem vállt biztossá Marco Rossi együttesének második, pótselejtezőt érő pozíciója, de a sorsa már mindenképp saját kezében van. Este 9 órától Írország Portugáliát fogadja, s amennyiben az írek nem szereznek legalább egy pontot, úgy bebiztosítottá válik a második hely. Máskülönben vasárnap a Puskás Arénában dől el ennek sorsa.
Előzetesen is sejteni lehetett, hogy nehéz meccs vár majd a magyar válogatottra, hiszen az elmúlt években Marco Rossi gárdájának mindig azokon a mérkőzéseken gyűlt meg a gondja ellenfelével, amely papíron alacsonyabb minőséget képvisel és a mieinknek kell irányítani a mérkőzés alakulását. Ezt megint megtapasztalhattuk, habár az első félidő derekán (33. perc) Szoboszlai jó beadását Varga Barnabás fejelte a kapuba, így a Fradi csatára megszerezte negyedik találatát a selejtezősorozatban.
Újfent megcsillogtatva zseniális centeradottságait.
Érdekesség, hogy a nemzeti együttes csapatkapitánya a valaha volt legfiatalabb játékos lett, aki elérte a 60 válogatott meccset. Szoboszlai ezt 25 évesen és 19 naposan érte el, így átadva Albert Flórián 25 esztendősen, 7 hónaposan és 8 naposan elért korábbi rekordját a múltnak.
Az 1-0-s előny magában hordozta az örmény-egyenlítés lehetőségét, amire néha volt is esélye a hazaiaknak. A mi részünkről a 78. percben Tóth Alexnek volt hatalmas sansza a második gól megszerzésére, de a Varga által lekészített labda csak a kapufa tövét találta el. Ezt követően Örményország előtt is adódott egy nagy ziccer, de az is elsuhant Dibusz kapuja mellett.

Húsz perccel a vége előtt Tóth és Vitális becserélése stabilizálta a középpályát, így csökkent a nyomás Dibusz kapuján, mivel ismét a magyarok diktálták a tempót, Tóth lövése például súrolta a jobb kapufát. A hazaiak mégis ebben a periódusban hagyták ki a legnagyobb helyzetüket, amikor Tóth labdaeladása után Tiknizjan vezette ziccerben a labdát Dibuszra, de mellé lőtt.
Ezt követően a magyarok kihúzták a hátralévő perceket, azaz megszerezték a pótselejtező eléréséhez rendkívül fontos három pontot, de ebben volt némi szerencséjük, mert a hosszabbítás utolsó pillanatában Elojan ordító helyzetben öt méterről ügyetlennek bizonyult.
Egyelőre nem tudni, hogy a nemzeti együttes ezzel a sikerrel megváltotta-e hivatalosan is jegyét a márciusi pótselejtezőkre, vagy még vasárnap a Puskás Arénában Írország ellen tovább kell küzdeni ezért.
Marco Rossinak ez volt a 81. mérkőzése magyar szövetségi kapitányként, ez pedig új rekord megszakítás nélkül. A régi csúcsot Baróti Lajos tartotta, aki két időszakban összesen 117-szer ült a válogatott kispadján.
Európai vb-selejtező, F csoport, 5. forduló:
Örményország-Magyarország 0-1 (0-1)
- Jereván, Vazgen Szargszjan Stadion, 14 ezer néző, v.: José María Sánchez (spanyol)
- gólszerző: Varga B. (33.)
- sárga lap: Ranos (52.), illetve Schäfer (83.)