Az első Bellingham-diagnózis nem jó hír a Realnak
Jude Bellingham a Rayo Vallecano elleni vasárnapi bajnokin a 10. perben kapott a combjához és le is kellett cserélni
Ugyan Alvaro Arbeloa a találkozó utáni sajtótájékoztatón még nem tudott pontos információkat mondani az újságíróknak, azonban a Diario AS szerint estére már megszületett az első diagnózis.
Eszerint Jude Bellinghamnek legalább egy hónapot ki kell hagynia.
Azonban van esély arra, hogy ez az idő megnő attól függően, hogy combhajlító-szakadásról van-e szó, és ha igen, milyen fokúról.
Ugyan Bellingham segítség nélkül le tudott jönni a pályáról, de a Real Madridnál arra készülnek, hogy a legjobb esetben jön szóba a négy hetes szünet.
Hogyha szerencséje lesz a játékosnak, akkor a legfontosabb időszakban térhet majd vissza a csapatba.
Hiszen így a Valencia elleni idegenbeli találkozón, valamint a Real Sociedad, majd a Benfica elleni két Bajnokok Ligája meccsen, illetve az Osasuna és a Getafe elleni mérkőzéseken nem játszhat.
Viszont a március végi Atlético Madrid elleni derbin, és a BL-nyolcaddöntőjében már ott lehetne a gárdában.
Bellingham hiánya újabb csapás Alvaro Arbeloa számára. Hiszen a Real Madrid ideiglenes vezetőedzőjénél alapembernek számít. Most azonban megoldást kell találnia a hiányára.
Pontos diagnózis csak hétfő délután várható. Így akkor derül ki, hogy az egy hónap, valóban csak egy hónap lesz-e?