Tenisz

Az elődöntő jelentette Gálfi Dalmának a végállomást a budapesti tenisztornán

Gálfi Dalma kikapott karrierje első WTA-elődöntőjében a budapesti 235 ezer dollár (71,6 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.

A világranglista 176. helyezettje – aki a múlt héten egyesben és párosban is a döntőig jutott egy franciaországi versenyen – szombaton az első helyen kiemelt Julija Putyincevával (42.) találkozott az Asbóth József Stadionban. A 27. helyen is megfordult kazah játékos eddigi egyetlen trófeáját 2019-ben szerezte Nürnbergben, ugyancsak salakon.

Első összecsapásukon a 22 éves magyar – aki kedden nyerte élete első WTA-főtáblás meccsét – rögtön elvesztette az adogatását, majd rendezte a sorokat, és kiegyenlítettebb lett a mérkőzés. A moszkvai születésű és Floridában élő rivális 3:1-nél azonban újra brékelt, majd szervagémjével megerősítette előnyét, és 40 perc elteltéve hozta az első szettet.

A folytatásban a balatonfüredi teniszező magasabb fokozatba kapcsolt, miközben a 26 éves Putyinceva több labdát is elszórt, így csakhamar 3:0 állt az eredményjelzőn. A mindössze 163 centis ellenfél kevesebb rontással visszajött a játszmába (3:3), majd Gálfi újra brékelt, remek szervákkal megnyerte a játszmát, és kiegyenlített. Ekkor a mérkőzés képe alapján semmi sem utalt arra, hogy a két fél között 134 helynyi különbség van a WTA-rangsorban.

Az utolsó felvonásban a magyar játékos némi balszerencsével azonnal elbukta az adogatását, és 3:0-ás hátrányba került. A 2012-ben oroszból kazahhá lett rivális ápolást kért a vádlijára, majd és a kezére is, így tíz percig állt a játék. Ezután a három Grand Slam-negyeddöntővel büszkélkedő Putyinceva egy remek ejtéssel 5:1-re meglépett, majd elvesztette az adogatását – egy ízben alulról szervált -, de fogadóként nemsokára lezárta a 2 óra 25 perces meccset.

Elődöntőjével Gálfi várhatóan a 152. helyre jön fel a jövő heti világranglistán, míg a negyeddöntőig jutott Udvardy Panna a 204-edikről a 179-edikre ugrik.

A Hungarian Grand Prix történetében legutóbb Szávay Ágnes jutott magyarként az elődöntőbe 2010-ben, amikor végül másodszor megnyerte a versenyt.

Eredmény:

egyes, elődöntő:
Julija Putyinceva (kazah, 1.)-Gálfi Dalma 6:2, 3:6, 6:2

később:

Danielle Collins (amerikai, 2.)-Anhelina Kalinyina (ukrán)

korábban:
páros, döntő:

Stollár Fanny, Mihaela Buzarnescu (magyar, román)-Aliona Bolsova, Tamara Korpatsch (spanyol, német) 6:4, 6:4

Borítókép: MTI/SzigetváryZsolt