Az éllovasok ikszeltek, a Napoli maradt az élen

A Napoli továbbra is vezeti az olasz tabellát. Egy ponttal az Inter előtt. A Juventus és az AS Roma biztos kupainduló lesz, csak kérdés, hogy melyik nemzetközi sorozatban. A Lazio, Fiorentina és a Bologna pedig még szintén odaérhet a nemzetközi porondra.
Ami biztos, minden fontos kérdés az utolsó fordulóban dől el. Miután az éllovas Napoli és a második Internazionale is döntetlent játszott vasárnap az olasz labdarúgó-bajnokság 37. fordulójában. Így nem változott a két csapat közti egypontos különbség.
A Bajnokok Ligájában döntős és a Serie A-ban címvédő milánóiak hazai pályán ugyan kétszer is vezetést szereztek a BL-indulásért harcoló Lazio ellen. Azonban a rómaiak mindkétszer egyenlítettek, másodjára a 90. percben büntetőből.
A kék-feketék pontvesztését viszont nem tudta kihasználni a Napoli.
A nápolyiak kifejezetten gyenge találkozón játszottak gól nélküli döntetlent Parmában.
A hazaiaknál a magyar válogatott védője, Balogh Botond végigjátszotta az összecsapást. A Parma a bravúros eredmény ellenére még mindig nem biztosította be élvonalbeli tagságát a következő szezonra.
A Juventus a vendég Udinese 2-0-s legyőzésével megőrizte a BL-indulást érő negyedik helyet.
A Lazio döntetlenjével az ötösik helyre viszont feljött az AS Roma. Amely 3-1-re múlta felül a hetven percen át emberhátrányban futballozó AC Milan.
Izgalmasnak ígérkezik az utolsó forduló és nemcsak az Inter és a Napoli számára.
Pontazonosság esetén a bajnoki címről egy egymeccses finálé hivatott dönteni.
Azt se feledjük el, hogyha az Internazionale megnyeri a Bajnokok Ligáját, akkor a címvédő jogán lehet ott a következő kiírásban. Így ebben az esetben egy BL indulási jog lejjebb csúszik.
Serie A, 37. forduló:
Parma-SSC Napoli 0-0
Internazionale-SS Lazio 2-2 (1-0)
Cagliari-Venezia 3-0 (2-0)
Fiorentina-Bologna 3-2 (1-0)
Hellas Verona-Como 1-1 (0-1)
Juventus-Udinese 2-0 (0-0)
Lecce-Torino 1-0 (0-0)
Monza-Empoli 1-3 (1-0)
AS Roma-AC Milan 3-1 (1-1)
Genoa-Atalanta 2-3 (1-0)
A tabella: 1. SSC Napoli 79 pont, 2. Internazionale 78 pont, 3. Atalanta 74 pont, 4. Juventus 67 pont, 5. AS Roma 66 pont, 6. SS Lazio 65 pont, 7. Fiorentina 62 pont, 8. Bologna 62 pont 9. Milan 60 pont