Az ellenzék szerint „trükközött” a Barcelona elnökválasztásával Laporta
Az időpont 2026. március 15. Ekkor szavazhatnak az arra jogosultak arról, hogy Joan Laporta megkapja-e negyedik elnöki mandátumát is az FC Barcelona élén?
A csütörtökön kihirdetett választási időpontot azonnal bírálta az egyik elnökjelölt-aspiráns, Victor Font. Aki szerint mindez a jelenlegi elnök, Joan Laporta újraválasztását erősíti.
„Nyilvánvaló, hogy a választásokat úgy írták ki, ahogy Laportának megfelel. Nem érdekli, hogy a Bajnokok Ligája kieséses szakaszában tartsák meg a választásokat. De mi már számítottunk erre, nem lep meg minket. Készen állunk. Ez egy nagyon fontos választás az FC Barcelona jövője szempontjából. Elérkezett az a pillanat, hogy visszaadjuk a Barcát tagjainak.”
Victor Font egyébként a Nosaltres platform vezetője és az ezt megelőző, 2021-es elnökválasztáson a második legtöbb szavazatot kapta. 16 679 vokssal.
De a bírálat ellenére az FC Barcelona tagsága március 15-én, vasárnap kell, hogy döntsön a következő öt év vezetőjéről.
„Március 15-e egybeesik a Sevilla elleni mérkőzéssel, ezért követeljük, hogy aznapi mérkőzés kizárólag a tagok számára legyen elérhető, és a jegyeket minimális áron árulják. A részvételt ösztönözni kell, és azokat, akiknek nincs bérletük, nem szabad diszkriminálni.” – mondta Font.
Joan Laporta egyébként a negyedik elnöki mandátumáért küzd és érthető, hogy a leváltására készülők elégedetlenek a módszerrel. Hiszen a klub életében nagyon ritka, hogy szezonközi választásokat írnak ki.
A szabályok szerint a jelenlegi igazgatóság február elején lemond, hogy megkezdődjön a választási folyamat, amelynek során egy átmeneti bizottság veszi át az irányítást.
Az indulni kívánó jelölteknek 2321 tag aláírását kell összegyűjteniük.
Laporta csütörtöki bejelentése szerint azért döntöttek március közepe mellett, mert ez minimális fennakadást okoz.
„Ezt a dátumot azért választottuk, mert intézményileg és sport szempontjából is ez a legmegfelelőbb. Meggyőződésünk, hogy ezek példaértékű választások lesznek, magas részvételi aránnyal, és a Barcelona szellemének igazi ünnepévé válnak.”
Laportának nemcsak egy ellenjelöltje van.
Várhatóan indul majd aki az utóbbi években sokat besz nyilatkozott a Barcelona szférájában.
A már említett Victor Font mellett várhatóan ott lesz még a mezőnyben Marc Ciria közgazdász, valamint Joan Camprubi, Agusti Montal volt elnök unokája.
Egyébként jelenleg nagy meglepetés lenne, ha Laporta nem győzne. Azonban, ha mindez így történne, akkor ez akár alapjaiban rengethetné meg a Barcelona szezonját. Hiszen a futballigazgató Deco már kijelentette, hogy távozik, hogyha Laporta elhagyja a klubot.