A támadó középpályás megerősítette a korábbi értesüléseket, hogy már az orvosi vizsgálaton is átesett a BL-címvédőnél, ám az arról szóló döntést, hogy valóban el is igazol-e a Chelsea-be, majd csak az olimpia után fogja meghozni. A magunk részéről nehezen tartjuk elképzelhetőnek, hogy egy sikeres orvosi vizsgálat után ne történjen meg a megegyezés a felek között…

""

"Egyelőre csak a csapat orvosával találkoztam, semmi egyébről nincs szó. Nem írtam alá szerződést, majd az olimpia után szeretnék csak dönteni, hogy hol folytatom a pályafutásomat. Minden brazil játékosnak vannak álmai, az enyém az, hogy Európában, a Premier League-ben focizhassak" – mondta az Internacional húsz éves játékosa, aki részese volt a britek tegnap esti legyőzésének, és aki tavaly az U20-as világbajnokság brazil győzelemmel záruló döntőjében mesterhármast szerzett Portugália ellen.

Oscar hatszoros felnőtt válogatottnak mondhatja magát, klubcsapatában 2011-ben 44 mérkőzésen 13 gól, 10 gólpassz volt a mérlege.