Kézilabda

Az egyik legerősebb bajnokságból kaptunk ellenfelet – Konkoly Csaba

A férfi kézilabda Európa-ligában a Gyöngyös a német bajnokság egyik legerősebb csapatát, a Füchse Berlin együttesét kapta. A sorsolás után a csapat edzőjét Konkoly Csabát telefonon értük utol.

A csapata a Füchse Berlint kapta mi a véleménye az ellenfélről? 

A német Bundesliga a férfi kézilabda fellegvára, ilyen szempontból egy nagyon erős ellenfelet kaptunk. Igyekszünk megfelelően felkészülni belőlük. A párharcot itthon kezdjük, ami akár jól is elsülhet. Nagy feladat, ez  igazi erőfelmérő lesz. Nekünk ez egy nagy lehetőség, hogy Európában megmutassuk Gyöngyös város kézilabdáját. Jelenleg a bajnokságra koncentrálunk, nagyon sűrű a program, amint levegőhöz jutunk, elvégezzük a videós elemzéseket a német csapatról.

Miben látja a német és a magyar játékfelfogás közötti különbséget?

Bundesliga 1-es csapatnál a Metzingennél (női csapatnál) voltam edző. Nagyon kemény, szinte férfias játékot játékstílusunk volt. EHF-kupa döntőt játszottunk az első évben ,a második évben pedig a négy közé jutottunk, ahol a Rosztov-Don állított meg minket. Általános megállapítás, hogy a német kézilabda nagyon gyors, és csak a nagyon jó képességű csapatok bírják tartani őket. Mindent megteszünk azért, hogy felkészülhessünk a Füchse Berlin ellen és tudjuk tartani a tempót, mind az előre – mind a visszajátékban. 

Ezen a meccsen nagyon fontos lesz a koncentráció úgy, hogy közben tartani kell a lépést a gyilkos tempójú német csapattal.

A német férfi kézilabda arról híres, hogy rengeteg fiatalt nevel ki, és ezért tartozik a világ élcsapatai közé. Éppen ezért ilyen sikeres a német férfiválogatott is. Ennek megfelelően fogunk felkészülni az ellenfélre. Ez az elmélet. De, hogy az edzői elképzelésekből mennyit tudunk megvalósítani, az a pályán fog eldőlni. Bízom a csapatomban. Az, hogy ilyen kézilabdaünnepet tudunk rendezni Gyöngyösön, mindenkinek extra motivációt fog jelenteni. 


""
Konkoly Csaba két éven keresztül a Metzingen női csapatánál edzősködött.
Fotó: Facebook.com/ Gyöngyösi kézilabda Klub

A Tatabánya ellen lépnek pályára legközelebb a bajnokságban. Képesnek tartja a 2018/19-es szezonban látott bravúrra a csapatot?

A két pontért megyünk oda. Úgy vélem a Tatabánya azt az erőt képviseli, ami lehet, hogy nekünk erős, de éppen ezért a lehető legjobb teljesítményt szeretnénk nyújtani. Nem megyünk feltett kézzel a meccsre. Megvan az elképzelésünk, hogy hogyan tudnánk megismételni a tavaly előtti bravúrt. De, hogy mi lesz a mérkőzés végeredménye, azt két jó csapat találkozásánál elég nehéz megjósolni. Egy biztos, kemény csata lesz.

 

 

Sport365.hu – Belehúzott a Gyöngyös az Európa-ligában

A HEDO-B. Braun Gyöngyös a német Füchse Berlin, a Balatonfüredi KSE pedig a szlovén RK Trimo Trebnje csapatával találkozik a férfi kézilabda Európa-liga selejtezőjének második fordulójában. A Bécsben tartott keddi sorsoláson az is kiderült, hogy a hevesiek idegenben, a fürediek pedig hazai pályán játsszák majd a visszavágót.